Kövess minket -on és -en!

Lori Lightfoot szerint a „szisztematikus rasszizmus” az oka, hogy a chicagói négerek alacsonyabb a várható élettartama a nem feketéknél.

Chicago demokrata polgármestere, Lori Ligthfoot „közegészségügyi vészhelyzetnek” nyilvánította a rasszizmust – írja a Fox News. A politikus véleménye szerint ugyanis a szisztematikus rasszizmus az oka annak, hogy a fekete chicagóiak átlagosan 9,2 évvel kevesebb ideig élnek, mint a nem feketék.

„Városunk történelmének szinte minden pontján hatalmas pusztítást okozott a rasszizmus a színesbőrűek – és főleg a feketék – egészségének és jólétének” – mondta Lightfoot. A polgármester hozzátette: „Anélkül, hogy hivatalosan elismernénk ezt a kártékony hatást, sosem fogunk városként fejlődni és a forrásokat biztosítani közösségeinkek egy boldog és egészséges élethez”.

A polgármester kijelentette, hogy elindít egy kezdeményezést, amelynek fókuszában a „rasszista törvényhozási időszakból” származó korlátozásoknak a hatásai fognak állni. A város egészségügyi bizottsága közzétette, hogy közel 10 millió dollárt fog átcsoportosítani a költségvetésből, hogy felállítson 6 „Egészséges Chicago Méltányossági Körzetet” (Healthy Chicago Equity Zone).

Lightfoot megválasztása óta napirenden tartja a rasszizmus témáját. A George Floyd-féle zavargások idején eltávolíttatott két Kolombusz-szobrot a városából, illetve nem rég kijelentette, hogy nem hajlandó fehér újságíróknak interjút adni, mivel a sajtótestületben nagyrészt fehérek dolgoznak, „pedig a város több mint fele feketeként, latinóként, ázsiaiként vagy őshonos amerikaiként tekint magára”.

Kövess minket -on és -en!

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Október 21-én Berlinben letartóztatták a küzdősportokban is jártas baloldali szélsőségest, Thomas Jacobst, aki a szakértők véleménye szerint Lina Engelnek, a "kalapácsos banda" vezetőjének a logisztikusa és trénere. Jacobst több mint egy év körözés után sikerült letartóztatniuk a német hatóságoknak.

Jó ideje keringett egy különös történet, miszerint a sarkkörön lévő Alexandra Land nevű szigeten működött egy meteorológiai állomás, amely második világháború alatt a titkos német tudományos projektek helyszíne volt.

Fogságba esésem első percei veréssel teltek. Miközben a sorfalat álló angol katonák előtt elvonultunk, a géppisztoly agyával ütöttek, majd rugdaltak bennünket, gyorsabb haladásra késztetve a mintegy 300 embert.

1939. november 8-án este 20.45-kor Konstanznál, a svájci-német határt alkotó drótkerítéstől 25 méterre két német határőr feltartóztat egy Georg Elser nevű ácsot, majd a határállomásra kísérik gyanús viselkedése miatt.

A lengyelországi Gierloz közelében, az erdőben elrejtett Adolf Hitler második világháborús bunkere. Hilter háborús főhadiszállásának romjai egy 200 épületből álló, erdőben elrejtett város volt.

Nem biztos, hogy egyáltalán érdemes még szót vesztegetni a franciaországi parlamenti választásokra, legfeljebb néhány groteszk jelenségre azok apropóján.

Egy csoport nemzetiszocialista demonstrált az „Anne Frank naplója” című színházi előadás előtt Michigan állambeli Livingston megyében, a holokauszt propagálása ellen tiltakozva.

A szövetségi ügyészek 18 éves börtönbüntetést kérnek a 36 éves Sarah Beth Clendaniel számára, aki bűnösnek vallotta magát abban, hogy megpróbálta felrobbantani az elektromos állomásokat Baltimore környékén, hogy destabilizálja a kormányt egy fehér fajvédő akció keretében.

„Tovább építjük a forradalmi kommunizmust Magyarországon, hogy az egész emberiség felszabadulhasson a kapitalizmus pusztító járma alól!” – olvasható a nyíltan szélsőbaloldali Fáklya mozgalom közösségi oldalán.

Ausztriában a legutóbbi választásokon a nyomokban nemzetiszocialista gyökerű, jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kapta a legtöbb szavazatot. A pártot a korai években az SS-veteránok pártjaként is emlegették, mivel sok volt SS vállalt benne vezető szerepet.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros zsidó polgármestere múlt héten tette közzé a Facebook-oldalán, hogy tudomása szerint „neonácik gyülekezőhelye” egy Damjanich utcai pinceklub.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Az orosz fajvédő, nacionalista félkatonai Rusich Csoport arról számolt be, hogy hivatalos megállapodást kötött az FSZB határőrszolgálatával, hogy hírszerzési tevékenységeket folytasson és megerősítse a Finnországgal közös határt.