Kövess minket -on és -en!

A belga Ypres városa visszamondott egy közelgő zenei fesztivált, miután kritika érte a fellépőket a „neonáci” és „fasiszta” csoportokhoz fűződő kapcsolataik miatt.

Ypres városi tanácsa azért vonta a Frontnacht zenei fesztivál engedélyét, amelyet még a nyár végén tartottak volna, mert az európai hírszerző szolgálatok „aggodalmuknak adtak hangot” a fellépő előadók kapcsolatai miatt  – jelentette a The Brussels Times.

A rendezvény a Belgium flamand régiójában évente megrendezett Ijzerwake nevű flamand nacionalista fesztivál része lett volna, amelyet a radikális flamandok IJerwake nevű csoportja szervez.

A fesztivál fő fellépőjének a tervek szerint a Bronson nevű olasz zenekart választották, amelynek tagjai az olaszországi újfasiszta CasaPound mozgalomhoz tartoznak, és rendszeresen éltetik Benito Mussolinit. A kiadvány azt is megemlítette, hogy a fellépők között voltak olyanok is, akik kapcsolatban álltak a nemzetiszocialista Blood & Honour hálózattal és a Hammerskins nemzetközi fehér fajvédő testvérszövetséggel.

Az ypres-i városi tanács engedélyt adott az IJzerwake csoportnak a zenei fesztivál megszervezésére, amikor májusban először bejelentették, de az engedélyt feltételekhez kötötték – magyarázta Diego Desmadryl, az Ypres-i városi tanács rendezvényekért felelős tagja.

„Például azzal a feltétellel, hogy nem léphetnek fel neonáci és neofasiszta kötődésű csoportok. Az engedélyt most visszavonták, mert a feltételek már nem teljesülnek” – mondta Desmadryl a The Brussels Times szerint.

A városi tisztviselők azt is kifejtették, hogy az engedélyt még azelőtt adták ki, hogy a tanácsot tájékoztatták volna a fesztivál felállásáról.

Kövess minket -on és -en!

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Benjamin Netanjahu már csaknem 19 évet töltött Izrael miniszterelnöki székében, de egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja majd dönteni Orbán Viktor húszéves országvezetői rekordját, mert a Háárec szerint nem sok ideje maradt már hátra ezen a poszton.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.