Kövess minket -on és -en!

A rendőrség 100.000 forintra bírságolta meg a Légió Hungária vezetőségi tagját a 2023-as Becsület Napja miatt, mert álláspontjuk szerint az erdei esemény bejelentésköteles lett volna.

„Még a múlt héten, éppen húsvét előtt futott be a XII. kerületi rendőrség határozata, aminek értelmében 100.000 forintra bírságoltak meg a gyülekezési joggal való kétrendbeli visszaélés okán, amiért februárban a Pilisi Parkerdő Zrt. gondozásában lévő területen tartottuk meg a Becsület Napját. 

Az indoklás szerint az erdő pontosan ugyanolyan közterület, mint egy utca, vagy egy park, így pedig az ide szervezett események a gyülekezési törvény hatálya alá esnek, tehát bejelentéskötelesek.

Természetesen kifogást nyújtok be a határozat ellen, és kérvényezem tárgyalás tartását, ahol többek közt afelől fogok érdeklődni, hogy ha a rendőrségi érvelés igaz, akkor miért nem akadályozták meg a megemlékezés lebonyolítását, még annak ellenére sem, hogy a gyülekező ideje alatt erős rendőri jelenlét volt a helyszínen, illetve hogy a 2009. óta hatályos erdőtörvénnyel szembemenve hány eljárást indítottak olyan események szervezői ellen, melyeket erdőkben bonyolítottak le, illetve ha egyáltalán indult ilyen, akkor milyen arányban született elmarasztaló határozat.

A szóban forgó megemlékezés több tekintetben is egyedülálló, hiszen 2018-ban még a gyülekezési törvényt is módosították, hogy ellehetetlenítsék a mindenkori szervezőket, de most még egy lépéssel továbbmentek: Úgy bírságolnak meg az esemény lebonyolítása miatt, hogy azt a törvényi kerteket betartva tartottuk meg.

Próbálták már ezt az eseményt elhallgatni, démonizálni, betiltani, újratematizálni, de egyik próbálkozás sem járt sikerrel, így 2023-ban eljutottunk oda, hogy bolsevik tempót diktálva úgy bírságolnak miatta, hogy arra semmilyen jogalapjuk nincs.

Bár, felületes szemlélő számára is nyilvánvaló lehetne az eddigiek alapján, hogy ilyen eszközökkel nem lehet minket feladásra bírni, de akkor a gyengébb képességű csinovnyikok kedvéért megismétlem egy korábbi kijelentésem: A körülményektől függetlenül a 2024-es Becsület Napja időpontja: Február 10.

Nem fogjuk feladni, elsősorban azért nem, mert a kitörő hősök központi üzenete éppen az, hogy a mi fajtánk nem kapitulál.”

Forrás: Légió Hungária

Kövess minket -on és -en!

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Ismét a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalmat és annak alapítóját, Corneliu Zelea Codreanut népszerűsítő falfirkák és matricák jelentek meg Bukarestben. 

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

A Bild információi szerint Jéna és Weimar között letartóztatták a Hammerbande néven elhíresült bolsevista terrorszervezet vezetőjét, a 31 éves Johann Guntermannt. Guntermannt tartják a Hammerbande ötletgazdájának és vezetőjének, aki 2020 óta szökésben volt.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Egy volt „neonáci” tengerészgyalogost hét év börtönbüntetésre ítélték, mert rövid csövű puskát gyártott egy csoport tagjaként, amelynek célja energia létesítmények támadása volt Idaho környékén – közölte az amerikai Igazságügyi Minisztérium.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Az ODESSA nevű titkos SS szervezet üldözött nemzetiszocialisták ezreit mentette ki Németországból a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülés fő célpontja a biztonságos Argentína volt. A zsidó szupremácisták keresik, hogy élnek-e még olyanok, akiken még bosszút állhatnának.

A rendőrség vizsgálatot indított, miután egy ausztrál nemzetiszocialista csoport a közösségi médiában posztolta, hogy tüntetést szervezett egy állítólgosan aboriginál helyszínen Új-Dél-Wales északi részén.

Trump láthatóan Gorbacsov kényszerpályájára került, és elkezdi szanálni az amerikai birodalmat. Akárcsak elődje, ő sem önszántából teszi.

Sokan vérmes reményeket fűznek Trump következő elnöki ciklusához, egyebek mellett a világbéke megteremtését is várva tőle. Számos előjel azonban arra utal, hogy csalódni fognak a várakozásaikban.