Kövess minket -on és -en!

A németországi bíróság közel egy emberöltővel később találta felbujtóként bűnösnek őt 3518 ember meggyilkolásában.

„102 éves korában meghalt Joseph Schütz, a legidősebb ember, akit a holokauszt idején elkövetett bűncselekmények miatt ítéltek el” – írta a brit adófizetők pénzén működtetett, szélsőbaloldali BBC csatorna.

A német aggastyán tavaly júniusban találták bűnösnek, mert – az ítélet szövegezése szerint – „bűnrészes volt szovjet hadifoglyok lelövésében és mások Zyklon B gázzal történő meggyilkolásában is”. A bíróság állítása szerint 1942 és 1945 között segített több ezer rab meggyilkolásában a Berlin melletti Sachsenhausenben. Öt év börtönbüntetést kapott, de szabadlábon maradhatott, amíg a Szövetségi Bírósághoz benyújtott fellebbezés eredményére várt.

Schütz nem ismerte el, hogy SS-őr lett volna a koncentrációs táborban. A bíróság ugyanakkor felbujtóként bűnösnek találta őt 3518 ember meggyilkolásában.

Joseph Schütz nevét és születési adatait megtalálták az akták között, azonban végig következetesen azt mondta, hogy nem pártkatonaként szolgált a táborban, hanem mezőgazdasági munkásként dolgozott ott.

„Nem tudom, miért ülök itt, igazából semmi közöm nem volt az egészhez” – fogalmazott.

Kövess minket -on és -en!

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.