Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A vikingek többek voltak puszta vérszomjas kalózoknál: telepesek, földbirtokosok, gazdák, s legfőképp leleményes politikai érzékkel megáldott kereskedők.

Az unalomig ismert sztereotípiák szerint a harcos vikingek élete jórészt fosztogatással és hadjáratokkal telt, ám a tudományos publikációkban főként a katonai bátorságuk, a hajózási tapasztalataik, valamint a kiváló felderítő képességeik kapnak nagyobb hangsúlyt. A vikingek ugyanis többek voltak puszta vérszomjas kalózoknál: telepesek, földbirtokosok, gazdák, s legfőképp leleményes politikai érzékkel megáldott kereskedők.

Kereskedelem és technológia

A 8-11. század között a középkori Európa jelentős technológiai fejlődésen ment keresztül, ami főként az angolszászoknak, a frízeknek, a frankoknak és a skandináv népeknek volt köszönhető. Ahhoz, hogy valóban megérthessük ezeket a változásokat, a Skandinávia, a Brit-szigetek és a kontinentális Európa közötti, idővel egyre intenzívebbé váló kapcsolatot kell szemügyre venni, amelyben a vikingek kulcsszerepet vállaltak. A technikai innovációk - mint például a korongozás mestersége vagy a fonalsíkot függőlegesen tartó szövőszék - nem csupán maguk a terméktípusok, hanem a vikingek által forradalmasított előállítási módszerek miatt is fontosak.

Steven Asby, a Yorki Egyetem régésze szerint a technológiai fejlődések elsősorban az egyre növekvő népességű skandináv tengerparti városoknak köszönhetők. A kutató úgy véli, a 8-9. századra az akkor ismert világ kezdett kilábalni a Nyugatrómai Birodalom bukása okozta népesedési és gazdasági sokkból, ami egyúttal a kereskedelem felélénkülésében is megnyilvánult. A korábbi távolsági kapcsolatok újjáéledtek, de nem csupán az Északi- és a Balti-tenger városai között: új kapcsolatok létesültek a közel-keleti, az ázsiai és afrikai államokkal is, s újabbnál újabb találmányok születtek. Ezen időszak „kitárulkozása” egyben oka és következménye is lett a technológiai változásoknak.

Habár ezen korszakból több viking találmányról is tudunk (például az előbb említett korongozás, szövőszék, díszes fésűk, fibulák, újfajta hajómodellek), az előállításuk mögött húzódó komplex módszerek kevéssé ismertek. A tudásanyag, az újfajta eszközök és alapanyagok birtokában lévő kézművesek eladásra is termeltek, amit egy jól szervezett kereskedelmi lánc segített. A kézművesség fejlődése, a növekvő urbanizáció és a távolsági kereskedelem összefonódásának eredményeként köszöntöttek be a technológiai változások a korszakban, véli a kutató.

A vikingek kitűnő hajóépítők és navigátorok voltak, s bár hajóácsaik képességeinek ékes bizonyítékai a fennmaradt viking vízi járművek, arról sajnos kevés adat maradt fenn, miként tájékozódtak igen hosszú utazásaik során. A kutatók csak találgatni tudnak. A 8-11. század nagy változása volt a hajózás tekintetében a vitorla megjelenése és továbbfejlesztése a hadi-, illetve a teherszállító hajókra, amelyek egészen a késő középkorig uralták Európa tengereit.

Amiket a vikingeknek köszönhetünk

A legismertebb viking leletek egyike a melltű, azaz a bross. A régészek megállapításai szerint a fibulák nem csupán ékszerek voltak, hanem a nemet, társadalmi rangot és az etnikai hovatartozást is tükrözték. Azt azonban még mindig kutatják, hogy milyen technikát alkalmaztak az északiak a melltűk gyártásánál. A viking városokban a brossok készítésére bizonyítékként az öntőformák szolgálnak, amelyekből azonban igen kevés maradt fenn, hiszen elhasználódásuk esetén gyakran beolvasztották őket.

A brossokat fém öntőformákban állították elő, azokat pedig korábban agyagból művészien kialakított formákba öntve készítették, ami egyfajta tömeges gyártást tett lehetővé. E mesterség teljes egészében rá volt utalva a kereskedelemre, de nem csupán azért, mert el kellett adni a termékeket, hanem mert a minőségi sárgarezet a kontinentális Európából kellett beszerezni, így az ékszerkészítési központok műhelyei a távolsági kereskedelemben is érdekelt kikötőkbe tömörültek.

A fibulák mellett a vikingek korát bemutató múzeumok másik fő látványosságai a díszes üveggyöngyök. Az ékszerek színes üvegdarabok olvasztása során készültek. Ezek az üvegdarabok a mai templomok ablakaiban is látható, apró, négyzet alakú színes üvegcsék voltak, amelyekhez a vikingek elsősorban vásárlás útján jutottak délről, ám sok esetben bizánci templomok ablakaiból orozták el egy-egy kalandozásuk alkalmával.

Az állati csont a legfontosabb anyagok közé tartozott a középkorban, ugyanis rugalmas és könnyen elérhető volt, így számtalan tárgy készült belőle a késnyéltől kezdve a korcsolyáig. A speciálisabb eszközöknél - mint például a fűrész vagy a ráspoly nyelénél - jobb választásnak bizonyult az erősebb szarvasagancs. Ebből készültek a több napon át díszített, híres viking fésűk is, amelyek idővel társadalmi szimbólummá váltak.

A fésűkészítők a többi kézműveshez hasonlóan a tengerparti kikötőkben telepedtek le, ugyanis az északabbról beszerzett szarvas-, illetve rénszarvasagancsokat itt értékesítették a kereskedők. Asby szerint az is elképzelhető, hogy a viking kereskedők városról városra jártak, hogy az értékesítési lehetőségeik folyamatosan javuljanak.

(Múlt-Kor nyomán)