Magyarországról körülbelül 800 ezer embert hurcoltak el, mintegy húszezren sosem tértek vissza. Az elhurcoltak közül 60-65 ezer volt a magyarországi német.

Az elhurcoltak osztályrészéül jutó megalázó, gyötrő munka, az éhség és a kemény fagy, a szétszakított családok a mai napig nem szűnő fájdalmat, emléket jelentenek.

Gyula város történetében 1944 karácsonya volt "az egyik legkeményebb", ekkor kötelezték ugyanis a német származásúakat arra, hogy jelenjenek meg a Huszár-laktanyában. Január 2-án ennek a gyulai németek eleget is tettek, január 10-én pedig elindult velük az 53 vagonból álló szerelvény a málenkij robotra.

A később hazatérő németek a gyulai Szent József-templomban gyűltek össze. A templom mellett 2015-ben állítottak fel emlékművet. Az emlékmű bányalámpája a templomra mutat, ahová az egykori deportáltak hazatértek. 

1944 végétől a Vörös Hadsereg parancsára gyűjtötték össze és hurcolták el "romeltakarító kis munkára" (málenkij robot) az elsősorban német nevű férfiakat és nőket. Az elhurcoltak a Donyec-medencében végeztek kényszermunkát vasútépítéseken, bányákban, a mezőgazdaságban, de sokan kerültek az Ural vidékére. 1947 előtt csak azokat engedték el, akik súlyos betegek lettek, a többség 1948 és 1950 között szabadult. Az elhurcoltak körülbelül egyharmada nem élte túl a megfeszített munkát és az embertelen körülményeket.