1945. január 18-án fejeződtek be a harcok a körülzárt Budapest pesti oldalán.
A szovjet megszállás alá került pestiek a rommá lőtt házak óvópincéiből előbújva azzal is szembesültek, hogy a Duna két partja között megszakadt a közúti összeköttetés, mert a visszavonuló német és magyar csapatok aznap reggel a még álló két utolsó hidat, az Erzsébet hidat és a Lánchidat is felrobbantották, hogy ezzel is lassítsák a Vörös hadsereg tovább nyomulását.
A szovjet csapatok 1944 szeptemberében léptek a trianoni Magyarország területére, s viharos gyorsasággal közeledtek a főváros felé. Horthy Miklós kormányzó októberben megpróbált kiugrani a háborúból, de a szövetséges németek részéről árulásként értelmezhető, rosszul szervezett és előkészített kísérlet kudarcba fulladt. Horthy ezután lemondott, a hatalmat átvevő nyilasok pedig el voltak szánva arra, hogy a végsőkig folytassák a harcot a bolsevizmussal szemben.
Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom vezére és kancellárja 1944. december 4-én a magyar fővárost erőddé nyilvánította, és elrendelte, hogy a német csapatok házról házra harcolva kell védeni, a "szovjet csapatok sírjává kell változtatni". Ekkor még a szovjet csapatokat a Kárpátokig visszavető ellencsapásról szóltak a tervek.
A Magyarországon harcoló német Dél hadseregcsoport parancsnoka, Hans Friessner tábornok végrehajthatatlannak nevezte a parancsot: ő inkább a Duna másik oldalán, Budán szervezte volna meg a védelmet. Friessnert december 22-én leváltották, a Budapestet védő 80 ezer német és 40 ezer magyar katona főparancsnokának Pfeffer-Wildenbruch tábornokot nevezték ki. Budapesten december 10-én kihirdették a hadiállapotot, a nyilas vezetésű minisztériumok, államigazgatási szervek pedig Nyugat-Magyarországra költöztek.
A Vörös Hadsereg 2. és 3. Ukrán Frontjának gyűrűje karácsonykor záródott be Budapest körül. Miután a védők elutasították a megadásra felszólító ultimátumot, a félmillió szovjet katona és 1500 páncélos december 30-án rázúdult a magyar fővárosra. A németek január elején kívülről, nyugat felől megkísérelték az ostromgyűrű áttörését, de a felmentő erőt a szovjetek visszaverték, amivel Budapest sorsa megpecsételődött.
Házról házra folytak az elkeseredett harcok, az utcákon csonttá fagyott holttestek és lótetemek hevertek, a hullák egy részét hamarjában, a tereken temették el. A főváros pincékben meghúzódó lakosai éheztek és fáztak, rájuk nemcsak a lövedékek, de a szabadon garázdálkodó nyilas csoportok is állandó életveszélyt jelentettek. A szovjetek január 15-ére elérték a Nagykörút vonalát, január 18-án kijutottak a Dunához, és ezen a napon szabadult fel a gettó is. A németek felrobbantották a még álló Erzsébet hidat, Lánchidat és a Margit híd budai részét (előzőleg a Horthy - ma Petőfi - hidat január 14-én, a Ferenc József - ma Szabadság - hidat 16-án robbantották fel), és Budára vonultak vissza.
Pest súlyos károkat szenvedett: kiégett a Vigadó, súlyosan megsérült az operaház, a Zeneakadémia és a Nemzeti Színház, az állatkert 2500 lakójából csak 14 maradt. A budai oldalon még majdnem egy hónapig folytak a harcok, az ostromlók csak február 13-án jelenthették a főhadiszállásnak Budapest „bevételét” (és nem felszabadítását). A hírt díszsortűz tudatta a moszkvaiakkal.
