Kövess minket -on és -en!

A liberális brit bíróság „elkötelezett fajgyűlölőknek” nevezte őket, akik a bíró szerint „terrorizmusra buzdítottak”.

A 40 éves Christopher Gibbons és a 36 éves Tyrone Patten-Walsh „rasszista, antiszemita, iszlamofób, homofób és nőgyűlölő” nézeteket vallott a bíróság szerint.

A Lone Wolf Radio című podcastjukban álnevet használtak, és az egyik epizódban arról beszéltek, hogy Harryt árulásért bíróság elé kellene állítani és megölni, fiát, a félvér negroid Archie-t pedig „teremtménynek” nevezték, és azt mondták, hogy „ki kellene irtani”.

Arról is beszéltek az egyik adásban, hogy a „fehér faj ellen valószínűleg népirtást fognak elkövetni, hacsak nem tesznek lépéseket a visszavágásra”.

Peter Lodder bíró azt mondta, hogy szerinte a két férfi torz gondolkodásmóddal rendelkezik, mert az volt a véleményük, hogy a fehér faj túl nagy befolyást engedett át a négereknek, az ázsiaiaknak, a zsidóknak, a muszlimoknak, a buziknak, a fehér liberálisoknak és a vegyes rasszú kapcsolatokban élő fehér embereknek.

Gibbonst nyolc év börtönbüntetésre ítélték, Patten-Walsh hét évet kapott. A bíróság „elkötelezett fajgyűlölőknek” nevezte őket, akik „terrorizmusra buzdítottak”. Szabadulásuk után mind a ketten még három évig próbaidőn lesznek.

A Lone Wolf Radio című podcastot 2020 júniusában indították, 128 feliratkozója volt. A 21 megjelent adást mintegy 9000-en látták.

A két férfi üdvözölte Jo Cox szélsőbaldali képviselőnő 2016-os meggyilkolását, és az ausztrál fehér fajvédő aktivista Branton Tarrantnak az új-zélandi Christchurchben történt akcióját, melynek során 51 muzumánt küldött a másvilágra.

Dominic Murphy parancsnok, a Metropolitan Police Terrorizmus Elleni Parancsnokságának vezetője azt állította, hogy a Gibbons és Patten-Walsh által megosztott anyagok „alkalmasak arra, hogy sebezhető embereket, különösen fiatalokat terrorcselekményre buzdítsanak”.

Nem ez volt az első eset, hogy egy fajvédő, nemzetiszocialista tömörülés Harry megölésére buzdított. 2018-ban egy amerikai nemzetiszocialista csoport brit különítménye, a Sonnenkrieg Division hívott fel Harry meggyilkolására, mert feleségül vette azt az amerikai származású Meghan Markle-t, akinek az ereiben egykori néger rabszolgák vére csörgedezik.

Kövess minket -on és -en!

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

„Én vagyok az utolsó szemtanú magyar részről” – olvasható Dr. Szakáts István a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ügyvezető elnökének történelmi dokumentumában, aki nemcsak a nemzetiszocialista mozgalom egész harci korszakát végig élte, hanem intenzív kapcsolatban állt Hitlerrel is.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

1940 decemberében, három hónappal a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény aláírását követően japán tisztek kontingense érkezett Berlinbe újdonsült szövetségeseikkel konzultálni.

Az amerikai Georgia állambeli Athens városának homokos közössége és szövetségeseik PrideFest rendezvényét a Blood Tribe nemzetiszocialista csoport zavarta meg.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.