Kövess minket -on és -en!

A New Hampshire-i főügyész hivatala polgárjogi pert indított egy nemzetiszocialista csoport ellen, amiért megzavartak egy transznemű deiváns által gyermekeknek előadott érzékenyítést egy helyi kávézóban.

John Formella főügyész feljelentést tett az NSC-131 nevű New England-i nemzetiszocialista csoport 19 meg nem nevezett tagja, valamint vezetőjük, a 25 éves Christopher Hood ellen azzal vádolva őket, hogy megsértették az állam „diszkriminációellenes” törvényeit, mivel a vád szerint megfélemlítéssel próbálták megállítani a kávézós előadást. Az NSC-131 a National Socialist Club rövidítése az angol ABC betűinek sorszámai szerint. 

Az esemény, ahol a drag queenek gyerekkönyveket olvastak fel a gyerekeknek, az úgynevezett Pride hónap során zajlott a Teatotallerben, egy LMBTQ-tulajdonú kávézóban Concordban, az állam fővárosában. Juicy Garland, az esemény házigazdája, a drag queen által közzétett vírusvideóban maszkot, napszemüveget, baseballsapkát és hozzáillő inget és nadrágot viselő nemzetiszocialisták láthatók, akik kiabálnak, egyszerre emelik fel jobb karjukat, és dörömbölnek a kávézó ablakaiban.

„Azok a gyűlöletkeltő tettek, amelyek célja egy egyén vagy vállalkozás terrorizálása államunk diszkriminációellenes törvényeinek megsértésére, egyszerűen helytelenek, és nem tolerálhatók” – vádaskodott az ügyész a közleményében. 

William E. Gens, a Hood ügyvédje azt mondta, hogy még nem olvasta a vádiratot, de a Formella erényfitogtatásaként foglalta össze.

„Ennek a főügyésznek meglehetősen korlátolt a véleménye a szólásszabadságról, egyszer már vesztett, de újra meg fogja próbálni” – mondta Gens, utalva egy hasonló panaszra, amelyet a főügyész januárban nyújtott be Hood ellen, amelyet később elutasítottak. „Talán azt hiszi, hogy talál egy bírót, aki úgy gondolkodik, mint ő. Remélem, nem, nemcsak Chris Hood kedvéért, hanem mindannyiunk érdekében.”

Ha bebizonyosodik, hogy Hood és a 19 meg nem nevezett férfi megsértette az állam diszkriminációellenes törvényét, 10 000 dolláros büntetésre számíthatnak – áll a főügyészség közleményében.

Emmett Soldati, a kávézó tulajdonosa üdvözölte a főügyész vádjait, mondván, hogy az „nagyon erős üzenetet küld” az állam LMBTQ embereinek.

„Bár június óta nagyrészt a bubbletea és a tejeskávé eladásra és a műsorok megrendezésére koncentrálunk, az, hogy ez még mindig fontos a főügyészség és New Hampshire állam számára, azt mutatja meg közösségünknek, hogy ide tartozunk” – örvendezett Soldati.

Korábbi panaszában Formella azzal vádolta Hoodot és egy másik NSC-131 tagot, hogy megsértették a polgárjogi törvényt, amikor egy New Hampshire-i autópálya mentén felakasztottak egy transzparenst, amelyen ez állt: „Tartsd meg New England-et fehérnek”. A vádakat júniusban elutasították.

Gens ügyvéd elmondta, hogy amióta az ügyet elutasították, Hood visszább vonult és újszülött gyermekével foglalkozott.

Andrea Joy Campbell massachusettsi főügyész hivatala szintén feljelentést tett Hood és az NSC-131 nemzetiszocialista csoport ellen a múlt héten, azzal vádolva őket, hogy 2022 júliusa és 2023 októbere között egy „sor incidens során” megsértették az állam polgárjogi törvényeit.

Az elmúlt néhány évben egyébként Amerika-szerte megszaporodtak az LMBTQ-ellenes tüntetések és a perverz közösség elleni erőszakos cselekmények. 

Kövess minket -on és -en!

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.