Kövess minket -on és -en!

Horogkereszteket és antiszemita feliratokat festettek egy kelet-franciaországi zsidó temető több mint száz sírkövére – írja a hvg.hu az AFP-re hivatkozva.

Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint a Strasbourghoz közeli Westhoffenben 107 sírt mázoltak össze a zsidókat nem szívlelő rongálók, míg a húsz kilométerre lévő Schaffhouse-sur-Zornban a házfalakon jelentek meg a zsidókat becsmérlő feliratok. Franciaországban tavaly 74 százalékkal több antiszemita incidenst jegyeztek fel, mint 2017-ben. Az AFP megjegyezte, Franciaországban van Európa legnagyobb zsidó, illetve muszlim közössége.

A BBC a következőket írta: "A horogkeresztek mellett feltűnt a fehér felsőbbrendűség egyik kódszámaként használt 14-es". A BBC szakkommentárja szerint "a 14 azért lett fajvédő kód, mert a biztosítanunk kell népünk fennmaradását és a fehér gyerekek jövőjét régi amerikai fajvédő szlogen angolul 14 szóból áll". A jelentős német gyökerekkel rendelkező, 1870 után a francia és német nacionalizmus csataterepének számító Elzászban a mai napig a lakosság mintegy negyede anyanyelveként beszéli a német helyi dialektusát. A sírrongálók a 70-es és 80-as évek szélsőjobboldali szeparatista csoportjára utalva az “Elsässischen Schwarzen Wolfe” („Elzászi Fekete Farkasok”) feliratot is felfújták az egyik sírkőre.

Kiemelt kép: Sírkövekre mázolt horogkeresztek a kelet-franciaországi Westhoffen zsidó temetőjében 2019. december 3-án. A hatóságok szerint ismeretlenek 107 sírkövet dekoráltak ki.

MTI/AP

Kövess minket -on és -en!

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.