Kövess minket -on és -en!

Ez volt az első nagy per Franciaországban fehér patrióták ellen az elmúlt négy évben, amely alatt hét fajvédő, nacionalista szervezet ellen indult eljárás.

Ezek keretében 48 embert helyeztek eddig vád alá „szélsőjobboldali merényletterv” miatt – írja az MTI.

„Arabok, feketék, csőcselék, migránsok, dílerek, dzsihadisták, te is arról álmodozol, hogy megölöd őket? Ez a közös vágyunk. Csatlakozz hozzánk!” – volt olvasható a merényleteket tervező hazafias szervezetnek a toborzó felhívásaiban, melynek alapítóját és vezetőjét, Logan Alexandre Nisint kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek Párizsban.

Az Organisation des armées sociales (Szociális hadseregek szervezet) elnevezésű csoport nevének rövidítése, az OAS szándékosan emlékeztetett az algériai függetlenségi háború idején a nagy többségükben muszlim algériaiak elleni merényletekért felelős Organisation armée secrete (Titkos hadsereg szervezete) nevére.

A vád szerint a 2016-ban alapított és 2017 októberben a hatóságok által feloszlatott csoport „fizikailag, pszichológiailag és anyagilag készített fel harcosokat egy azonnali faji háborúra”. Célpontjaik között megjelöltek muzulmánokat, zsidókat, arabokat és niggereket.

Célkjeresztet festettek továbbá Christophe Castanert, aki 2017-ben kormányszóvivő és belügyminiszter volt, illetve Jean-Luc Mélenchont, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetőjét.

A 24 éves Logan Alexandre Nisin ideológiailag Anders Behring Breivik norvég szélsőjobbos aktivistához állt közel. Breiviket a Facebookon is dicsőítette. Nisin a faji háborúra való felkészülés gyanánt lőgyakorlatokra járt és merénylettervei megvalósítására szövetséget kívánt szervezni.

2017-ben vették őrizetbe, azóta előzetes letartóztatásban volt. Kihallgatásán azt vallotta, hogy a 2015-ös párizsi iszlamista merényletek és a 2016-os nizzai gázolásos terrortámadást követően született meg benne a terrorszervezet ötlete.

A nyomozás során kiderült, hogy az OAS-nak szervezeti felépítése és kézikönyve is volt, vállalkozások elleni fegyveres támadásokból akarta a későbbi merényleteit finanszírozni.

A bíróság előtt Logan Nisin elismerte, hogy az OAS-t eredetileg tényleg azért hozta létre, hogy terrorszervezet csináljon belőle, de az elképzelés időközben változott. A többi gyanúsított, akik közül több ellen is ítélet született, azzal védekezett, hogy a tevékenységük szavakra korlátozódott, nem tettek semmit, s a felelősséget a vezetőjükre hárították.

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy „a vádlottak személyesen is felelősek, egyesével és együtt is az OAS-t képviselték”.

Kövess minket -on és -en!

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

A „White Australia” (Fehér Ausztrália) nevű csoportot betiltották az anyaországban olyan gyűlöletbeszéd-ellenes gumijogszabályok alapján, amelyek bűncselekménnyé nyilvánítják a szervezettel való pusztán gondolati vagy szervezeti társulást.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.