Kövess minket -on és -en!

Vincente Fox, Mexikó korábbi elnöke a CNN-nek adott interjújában elmondta, hogy Donald Trump Adolf Hitler német vezér és kancellára emlékezteti.

„Vissza fogja sodorni az amerikai nemzetet a régi, konfliktusokkal és háborúkkal sújtotta időkbe. Hitlerre emlékeztet, ő is ugyanígy beszélt eleinte” – mondta Fox a CNN Anderson Cooper 360 című műsorában. „Megsértette Mexikót, a mexikóiakat és a bevándorlókat. Megsértette a pápát és Kínát. Mindenkit megsértett.”

Egy nappal az interjú előtt Fox arról a falról is igen éles hangnemben nyilatkozott, amelyet Trump a két ország határára húzna föl, ráadásul Mexikóval fizettetne ki. „Nem fogok fizetni azért a kibaszott falért” – fogalmazott a korábbi elnök, aki a CNN-nek elmondta, nem kér bocsánatot a kijelentésért.

Nem Fox az első, aki a Führerhez hasonlítja Trumpot. Múlt hónapban Anna Frank állítólagos mostohatestvére vádolta meg azzal a republikánus elnökjelöltet, hogy "úgy viselkedik, mint egy újabb Adolf Hitler". Decemberben pedig New Jersey kormányzója, Christine Todd Whitman hozta fel Hitlert, amikor Trump azon tervéről beszélt, mellyel ideiglenesen kitiltaná a muzulmánokat az Egyesült Államokból.

„Ha visszatekintünk a történelemben, azt látjuk, hogy pont az effajta üzenetek repítették Hitlert a hatalomba” – adott hangot rettegésének a kormányzó.

Kövess minket -on és -en!

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

A 32 éves Joel Davist szerdán tartóztatták le gyűlöletre való uszítás és félelemkeltés vádjával Ausztráliában. A letartóztatásra azt követően került sor, hogy a rendőrséget éles kritikák érték az antiszemitizmussal foglalkozó királyi bizottság előtt.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Egy vajdahunyadi férfit 24 órára őrizetbe vettek, mert „erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra uszítás” bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják, miután „szélsőséges” tartalmú anyagokat tett közzé a közösségi médiában.