Kövess minket -on és -en!

Szombaton öt ember esett áldozatául az Egyesült Államokból importált "knock-out game" játéknak Kolozsváron – számolt be az egyik román lap.

Egy 16 éves bokszoló, Alexandru Macingo szombaton előbb a Párizs utcában ütött le három embert, majd néhány utcával odébb további két áldozatot szemelt ki magának, akiknek azonban sikerült elmenekülniük. Mint ismeretes, az Amerikában szinte kizárólag négerek által a fehérek ellen űzött  "játék" lényege, hogy a bántalmazó egyetlen ütéssel, eszméletlen állapotban juttassa földre az áldozatát.

Macingo két barátjának és egy 15 éves lánynak mutatta be a módszert, közös italozás után. Az első áldozathoz odalépett, egyetlen ökölcsapással földre teperte, majd két egyetemistát szólított meg. Az egyik az állkapcsára kapott ökölcsapástól összeesett, és beverte a fejét a járdaszegélybe. A másik egyetemista az arcába kapott ütést. Mindhárom áldozat kórházban van, kettejüknek 45-50 napos gyógyulási időszakra van szüksége, egyiküknek 20-25 napos kezelésre.

Macingo és barátai nem érték be ennyivel, néhány utcával odébb újabb áldozatokat szemeltek ki. A bokszoló felszólította a 15 éves lányt, hogy pofozzon fel az utcán beszélgető két kamasz fiút. Ezt a lány meg is tette, a fiúk azonban nem reagáltak az agresszióra. Akkor közbelépett Macingo, ám a fiatalok elfutottak, egyikük menekülés közben elvesztette telefonját. A telefont hétfőn zálogházba adta le a buta cigány, de mivel az áldozat már megtette feljelentését a rendőrségen, a készülék nyomra vezetett – így sikerült elkapni a tetteseket.

A 16 éves bokszolóról edzője elmondta a helyi sajtónak, hogy ő a hazai ökölvívás "legújabb Mike Tysonja". A tréner az esetről a rendőrségen azt nyilatkozta, tanítványa "vagánykodásból" randalírozott. A kihallgatás során az is kiderült, nem az első ilyen eset, hogy Macingo vérben fekve hagy embereket az utcán, "játékból". Február 28-án ugyanis egy férfi ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, miután egy ütéssel földre teperték, és arccsontja, állkapcsa eltört.

Bár Macingót és társait a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezné, a Kolozsvári Törvényszék ügyésze, Marius Pantea Calin a szabadlábon való vizsgálódást rendelte el, mivel az agresszorok "kiskorúak, és nem minősülnek közveszélyesnek" (!).

A Russia Today összeállítása a színes bőrűek által játszott mókáról:

Kövess minket -on és -en!

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.