Kövess minket -on és -en!

Mindeddig meglehetősen kevés jele volt annak, hogy Csehországban is felütötte volna fejét a nácizmus és az antiszemitizmus.

Úgy látszik azonban, ott is terjed a gyűlölet. Egy cseh fiatal férfi ugyanis a Theresianstadtban található emlékhelyen, közvetlenül a hatalmas Dávid-csillaggal megjelölt emlékmű közelében könnyített magán, majd az ismert nemzetiszocialista köszöntéssel idézte fel a régi időket. De ami még érdekesebb: a cseh rendőrség azt állítja, hogy tehetetlen az ügyben.

A 24 esztendős Zdenek Appl nem egyedül látogatott az észak-csehországi egykori koncentrációs tábor területén létesített emlékhelyre. Vele tartott Jiri Lava nevű 25 éves „barátja” is. És bizony ő volt az, aki Appl gyűlölet felkeltésre alkalmas akciójáról készült fotókat eljuttatta a hatóságoknak.

Csakhogy a rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy meglehetősen nehéz lesz eljárást indítani a fiatal férfi ellen. Ugyanis a „náci ideológia terjesztése” nem számít bűncselekménynek Csehországban. Legalábbis egyelőre. Egy ilyen jellegű antiszemita terrorakciót követően azonban nyilván elkerülhetetlen lesz az azonnali törvényi szabályozás. De vajon Jiri Lava miért adta át a „barátjáról” az emlékhelyen készített „kompromittáló” fényképeket a rendőrségnek? Összevesztek volna? Vagy be akarta lopni magát a nagyhatalmú zsidóság kegyeibe? A hűtlen „barát” a következőképpen foglalta össze tettének indítékait: „Tudtam, hogy vannak bizonyos vitatható eszméi, de amikor elkezdett vizelni a Dávid-csillag közelében, majd megállt az emlékmű falának tetején, és ott náci karlendítéssel szalutált, úgy éreztem, mindez már túl sok, ezért átadtam a fotókat a rendőrségnek.” Majd hozzátette: „Azóta semmi dolgom nincsen vele, de úgy gondolom, meg kellene büntetni azért, amit tett.”

Nem tudni, milyen forrásokból, de a cseh média úgy értesült, hogy az emlékhelyen vizelő „náci” férfi karjára az auschwitzi munkatábor bejárata fölött olvasható mondat, az „Arbeit macht frei” van rátetoválva. Ugyancsak a sajtó járt utána annak is, hogy Appl Facebook-oldalán számos „náci szöveg” olvasható. A fiatalember telefonon adott interjújában azonban tagadta, hogy nemzetiszocialista nézeteket vallana. Mi több, immár a karját korábban ékesítő „Arbeicht macht frei” feliratot is eltávolította. Theresienstadtban 1941 novembere és 1945 májusa között működött a koncentrációs tábor. A hivatalos álláspont szerint „150 ezernél is többen” raboskodtak a lágerben hosszabb-rövidebb ideig.

Napjainkban már nem állítja senki, hogy Theresienstadtban gázkamrák léteztek volna. Viszont az itt raboskodó és munkára kényszerített zsidók egy részét később átszállították a „haláltáborokba”, így például Treblinkába vagy Auschwitzba – hirdetik a hivatalos holokauszttörténészek. Jan Munk, a Theresienstadtban létrehozott emlékhely igazgatója – aki egyúttal a prágai zsidó közösség vezetője is – „aljasnak, undorítónak” nevezte mindazt, amit a fotók tanúsága szerint Appl cselekedett. „Mi is jelentettük az esetet a rendőrségnek. Majd meglátjuk, mi lesz” – közölte a zsidó vezető.

(Harcunk.info - Kuruc.info/Daily Mail nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Csaknem 80 évvel a második világháború befejezése után állhat bíróság elé egy 100 éves volt SS-tag. Gregor Formaneket a sachsenhauseni koncentrációs táborban elkövetett „3322 gyilkosságban való bűnrészességgel” vádolják.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

A 37 éves Andreas Münzhuber, a Harmadik Út nevű nemzetiszocialista szellemiségű csoport bajorországi frakciójának egyik vezető tagja egy 30 fős túrán vett részt az Untersberg hegyen, amikor szeptember 29-én megbotlott egy nedves gyökérben, és a halálba zuhant.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.