Kövess minket -on és -en!

A nemzetközi szinten tevékenykedő, keresztény értékek és a nemzeti hagyományok sárba tiprását célul kitűző FEMEN ismét felháborító akciót hirdetett.

Az EU választások kapcsán hangzott el Marine Le Pentől, hogy „a franciáknak több gyermeket kell nemzeniük, hogy ellensúlyozzák a nagymértékű bevándorlást”. A demográfiai helyzetet látva valóban minden embernek hasonló következtetésre kell, hogy jusson, amennyiben a nemzeti sajátosságok megőrzése mellett áll ki, hiszen az őslakosok következő generációja már kisebbségben lesz.

A FEMEN által fasisztának titulált Nemzeti Front elnökének a kijelentése természetesen nagy felháborodást keltett. Ellenreakciójuk azonban már nem is a bevándorlók védelme volt, hanem egy kampány, miszerint a francia nők közösüljenek minél több bevándorlóval. A ne háborúzz, szeretkezz hippi jelszót kicsit tovább gondolták ezzel, ami nem csoda, hiszen egy tőről fakad a kettő. A hedonista és obszcén FEMEN proklamációt nem is kívánjuk teljes egészében idézni, csupán a záró sorokat érdemes megemlíteni: „A kozmopolita Franciaország fog újra nyerni a NF maffia ellen! A bevándorlók jobban dugnak!” E mellé pedig egy képet közzétett egyik aktivistájuk, amint éppen a Föld egészével közösül.

Az ilyen és ehhez hasonló kampányoknál óhatatlanul is feltesz a kérdést mindenki, hogyan jutottunk ide? Európa hanyatlása egyrészt a mi hibánk is, hiszen napjainkban egyre inkább eltávolodunk az Egyház tanításától és nemzeti hagyományainktól, e távolodás viszont nem csak a külső hatások – pl. a kulturális forradalom – hanem a mi gyengeségünkből is adódik. Azonban hogy ez az erkölcsi hanyatlás visszafordíthatatlan-e, Tudós-Takács János (A hungarizmus alapjai, II. rész) világos választ adott:

„Nem abban különbözik a mi korunk a korábbiaktól, hogy rosszabbak az emberek … az emberi természet változatlan. Abban különbözik, hogy azelőtt szégyellni kellett, ha erkölcstelen valaki. Titkolni kellett, nem lehetett vele kérkedni. Nem lehetett felvonulást tartani, nem lehetett dicsekedni, nem lehetett jó poénnak mondani, nem lehetett nagyfiúnak lenni azzal, hogy erkölcstelen vagyok. Szégyellni kellett és ennek volt visszatartó ereje is.”

Kitartás.net

Kövess minket -on és -en!

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin)