Kövess minket -on és -en!

A fiatal néger neten vadászott mit sem sejtő áldozataira, majd kollégiumi szobájában, a Lindenwood Egyetemen tágította a hátsójukat.

Harminckét aktust különböző partnerekkel titokban videóra is vett: persze nem gondolt arra, hogy a laptopján pihenő felvételek egy napon épp ellene szolgálnak bizonyítékul majd.  A botrány azután tört ki, hogy októberben egyik partnere feljelentette Michael Johnsont, miután HIV-vírust és gonorreát kapott el a homokos légyott során. Hamarosan kiderült, hogy több áldozatról is szó van, akik sem a nemi betegségről, sem pedig a videófelvételekről nem tudtak.

A korábban birkozó-bajnok négert akár 15 évre is börtönbe zárhatják, ahonnan valószínűleg már nem jön majd ki.

Kövess minket -on és -en!

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg.