Kövess minket -on és -en!

A hagyományoknak megfelelően az idén sem tarthatták meg a szexuális deviánsok felvonulását az orosz fővárosban, amit a hatóságok a szokásos indokokra hivatkozva nem engedélyeztek.

Immár kilencedik alkalommal tagadta meg a moszkvai önkormányzat a "Meleg Büszkeség Napján" tartandó felvonulást. Az illetékesek arra a törvényre hivatkoztak, amely az egész országra kiterjedően megtiltja a homoszexualitás propagálását a kiskorúak körében.

 A demonstráció központi helyszínéül kiszemelt Jurij Dolgorukij emlékműhöz így is sikerült eljutnia szombaton három aktivistának, akiket azonnal elvezettek és fizikai erő alkalmazásával a közeli őrszobára szállítottak a kivezényelt rohamrendőrök. Az ukrán TSZN híradóműsor értesülései szerint néhány órás adategyeztetés után mindhárman szabadon távozhattak.

Ezzel párhuzamosan egy másik rendezvényre is sor került a budapesti Városligetnek megfelelő Gorkij-parkban, ahol zártkörű rendezvény keretében álltak ki az egybegyűltek a fiatalkorú homokosok jogaiért, akik szeretnének idősebb férfiakkal is közösülni.

Ám ez az akció sem múlt el rendőri beavatkozás nélkül. Az egyenruhások ugyanis minden olyan résztvevőt a rabszállító autókba tuszkoltak, akik az Eurovíziós Dalfesztivál degenerált győztese, Conchita Wurst arcszőrzetére hajazó szakállat festettek az arcukra.

Alekszej Majorov, a moszkvai önkormányzat regionális biztonsági részlegének vezetője már korábban bejelentette, hogy a városi hatóságok szerint az ilyen megmozdulásokat a társadalom kedvezőtlenül fogadja, és a megrendezésüket célzó minden törekvést meghiúsítanak.

(Boon.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.