Kövess minket -on és -en!

Feldolgozza a "náci rezsim" idején folytatott tevékenységét a Reimann család, Németország egyik leggazdagabb gyáriparos dinasztiája és nyilvánosságra hozza a "független kutatás" eredményeit.

A Calgon vízlágyítótól a Jacobs kávén át a Gucci parfümig világszerte ismert márkák sorát egyesítő JAB Holdingot ellenőrző família 2014-ben bízta meg Paul Erker gazdaságtörténészt, a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem professzorát a családtörténet nácizmus kori fejezetének megírására.

A család és a III. Birodalom kapcsolatát a második világháború után is vizsgálták több hivatalos eljárásban és arra a megállapításra jutottak, hogy Reimannék nem tettesek, hanem csupán "társutasok" – a rendszer külső támogatói – voltak, vagyonukat és vállalkozásaikat így megtarthatták.

Az új, XXI. századi, "független" vizsgálódás eredmények viszont egészen más eredményre jutottak. A gyáriparos klán akkori vezetői, idősebb és ifjabb Albert Reimann "bűnösök voltak, valójában börtönben lett volna a helyük" – mondta Peter Harf, a JAB Holding vezetője a Bild am Sonntag című lapnak.

A Paul Erker vezette kutatás még nem ért véget, de már most is "megdöbbentő" adatokat hozott a felszínre. Amikor az előzetes eredményeket bemutatták a családnak, "szóhoz sem jutottunk, szégyelltük magunkat és mindenki fehér volt, mint a fal" – mondta Peter Harf.

Kiemelte, hogy amint elkészül a kutatási jelentés, mindent nyilvánosságra hoznak. A Reimann család nemzetiszocializmus kori történetén "nincs mit szépíteni", az 1933 és 1945 közötti időszak "visszataszító bűncselekményekkel" terhes – mondta a vállalatcsoport vezetője.

Az eddig nyilvánosságra jutott részletek szerint a hazafias nézeteket valló idősebb és ifjabb Albert Reimann kezdettől fogva elkötelezett híve és támogatója volt a nemzetiszocialista pártnak (NSDAP) és a faji ideológiának. A meggyőződéses nemzetiszocialisták már a hatalomra jutás előtt, 1931-ben is adományoztak pénzt az NSDAP-nek. 

A Reimann család becsült vagyona 33 milliárd euró (10,5 ezer milliárd forint), ezzel a második helyen állnak a német családok vagyon szerinti rangsorában. A "nemzetiszocialista időkben elkövetett bűnök" ellentételezéseként 10 millió eurót adományoznak majd. Peter Harf elmondta: még nem döntötték el, hogy mely szervezetnek juttassák az adományt.

Kövess minket -on és -en!

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.