Kövess minket -on és -en!

A másfél évig létező fiumei szabad állam alapítója, a római köszöntés és a fasizmus külsőségeinek megálmodója, a ma is rendkívül népszerű olasz író, költő, drámaíró és háborús nemzeti hős Gabriele D'Annunzio 1938-ban halt meg stroke-ban. 

A maradványait holttesttének kihantolása nélkül, 100 évvel ezelőtt egy zsebkendőn hagyott testnedvből azonosította az olasz csendőrség bűnügyi helyszínelő csoportja.

Az író és költő emlékét ápoló alapítvány, az Il Vittoriale degli Italiani a költőtől származó használati tárgyakat, köztük egy elefántcsont fogkefét és egy szerelmeslevelet adott át a csendőrségnek. A legtöbb tárgyon nem találtak értékelhető DNS-nyomokat, egyedül annak a spermafoltos fehér zsebkendőnek a vizsgálata hozott eredményt, amelyet a különc személyiség egyik szeretőjének, Olga Levi Brunner grófnőnek hagyott emlékül 1916-ban egy szenvedélyes szerelmes éjszaka után.

A zsebkendőn talált DNS-t a költő és háborús hős egy férfi leszármazottjának, dédunokájának, Federico D'Annunziónak a DNS-ével vetették össze, és a vizsgálat igazolta a rokonságot. A foltos zsebkendő tudományos vizsgálata szükségtelenné tette a koporsó kihantolását D'Annunzio örökítőanyagához azonosításához - hangoztatták az alapítvány és a rendőrség közös csütörtöki milánói sajtótájékoztatóján. Az alapítvány elnöke, Giordano Bruno Guerri hangoztatta, hogy nem akarják "klónozni" D'Annunziót, de senki sem tudhatja, hová fejlődik a társadalom és a tudomány, és "jó, ha megvan a DNS".

A főleg az 1920-as és 1930-as években felkapott Gabriele D'Annunzio különleges helyet foglal el az olasz emlékezetben, személyét egyszerre övezi csodálat és vita. Nagyon népszerű azon hősies cselekedetei miatt, amelyeket magányosan és rendkívüli vakmerőséggel hajtott végre az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. Emblematikus alakja az olasz irrendentizmusnak is, a fasizmust megihlető áramlatnak, amely az elveszített isztriai területek visszaszerzését tűzte ki célul, bár ő maga később eltávolodott Mussolini rendszerétől.

Harcunk.info (Múlt-Kor nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.