Kövess minket -on és -en!

A Müncheni anyakönyvi hivatal című akvarell 133 ezer euróért (több mint 40 millió forint) kelt el a nürnbergi Weidler aukciós ház szombati árverésén.

Az alkotásért 12 érdeklődő licitált, ketten személyesen. A vásárló nem hozza nyilvánosságra a nevét - mondta Kathrin Weidler, az aukciós ház vezetője, hozzátéve, hogy a vártnál jóval nagyobb összegért értékesített kép valószínűleg a Közel-Keletre kerül. A német vezérnek tulajdonított festményt egy hesseni testvérpár bocsátotta árverésre.

Az alkotás nagyapjuk hagyatékából származik, aki 1916-ban vásárolta a képet egy müncheni galériában.

A képhez mellékelték az eredeti számlát és egy később keletkezett levelet, amelyet állítólag Albert Bormann, Hitler személyi titkárságának vezetője (az ifjabbik Bormann egyike volt a Führer szárnysegédeinek, és természetesen nem azonos a bátyjával, Martin Bormannal, a titkárságvezetővel - a szerk.) írt az alkotás eredetisége iránt érdeklődő tulajdonosnak. A dokumentum szerint Bormann arról biztosította a tulajdonost, hogy az általa küldött másolatból ítélve "valóban a Führer egy alkotásáról van szó". Ugyanakkor előfordulhat, hogy a kép és a levél is hamisítvány - áll a Die Welt című lap online kiadásában megjelent összeállításában.

A müncheni központi művészettörténeti intézet (ZI) szakértője, Christian Fuhrmeister a Die Weltnek nyilatkozva azt mondta, hogy Hitler képeinek szerinte nincs művészi értékük, de az alkotó különleges jelentősége révén történelmi dokumentummá váltak, és van kereslet irántuk, ebből adódóan pedig hamisítványok is készülnek.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A sikertelen hatalommegragadási kísérlet utáni per hozott országos ismertséget Adolf Hitlernek, amelyben egész Németország megismerhette nézeteit.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.

A White Australia párt – más néven a Nemzetiszocialista Hálózat – a „gyűlöletkeltő” minősítés felfüggesztését kéri a legfelsőbb bíróságon, miközben politikai párttá kíván alakulni.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.