Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista időkben született műalkotásokból nyílt rendhagyó tárlat Bécsben. A látogató, mintha egy zsúfolt raktárba lépne, egyes tárgyak még a tárolódobozban vannak.

A kiállítás A Bécs sorra elesik, azaz a művészet politikája a nemzetiszocializmus idején címet viseli.

Két kutató négy éves munkájának eredményeképpen jött létre, akik annak a 3000 osztrák művésznek az alkotásait viszgálták, akik a nemzetiszocialista annexio (Anschluß) után hivatalosan is a birodalmi művészeti szövetséghez tartoztak, és akik a Harmadik Birodalom bukása után is munkához jutottak.

„Az úgynevezett »nácitalanítás« (Entnazifizierung) nagyon rövid ideig tartott. Legkésőbb 1950 után már visszatérhettek a művészi pályára. Senki nem kérdezte tőlük, hogy kötődtek-e a nemzetiszocializmushoz. Kaphattak állami megbízásokat. Tehát vannak olyan művészek, akik a háború után is aktívak volta” – meséli Sabine Palkolm-Forsthuber, kutató és kurátor.

A kiállítás célja fényt deríteni a Harmadik Birodalom művészetpolitikájára. A tárlat egyike azoknak a módszereknek, amellyel Bécs igyekszik felldolgozni „bonyolult háborús múltját”.

Kövess minket -on és -en!

A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) is közzétette az X-en azt a bejegyzést, melyben görög antifasiszták elismerik, hogy ők támadtak az athéni magyar nagykövet autójára március 4-én kedden - írja a Magyar Jelen.

1944. december 24-étől 1945. február 11-éig a magyarnémet helyőrség 50 napon keresztül szállt szembe a Budapestet ostromló, hatalmas túlerőben levő szovjet hadsereggel, de február 11-én sem adta meg magát, hanem kitörést hajtott végre északi-északnyugati irányba a szovjet ostromgyűrűn keresztül.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.