Kövess minket -on és -en!

Nem alacsony státusú, naiv kívülállók, hanem intelligens, ambiciózus, a rezsimért teljes odaadással harcoló emberekből kerültek ki azok a svéd, dán és svájci önkéntesek, akik a második világháborúban a német Waffen-SS-nek ajánlották fel szolgálataikat.

A védőosztag névre hallgató Schutzstaffelt, az SS-t 1925-ben hozták létre, hogy ellássák vele Hitler személyes védelmét. Az SS azonban hamar túlnőtt a testőrség keretein, és szervezetei a náci párton, a rendőrségen és a titkosszolgálatokon keresztül behálózták az egész német államot. A Waffen-SS az SS katonai szárnya volt, az önkéntesekből álló SS Karhatalmi Csoportból nőtt ki. 1939-ben gépesített hadosztállyá szervezték, 1940-ben kapta a Waffen SS nevet, a szervezet irányítója Heinrich Himmler volt. Az SS-be csak árjabizonyítvánnyal lehetett belépni, amely igazolta, hogy a jelentkező 1800. január 1-ig visszamenőleg nem rendelkezik zsidó felmenőkkel.

A bővüléssel arányosan csökkent a németek aránya a hadosztályokban, amelyek száma a második világháborúban 38-ra nőtt. Egyes becslések szerint a Waffen-SS-ben szolgált katonák mindössze 40 százaléka volt német állampolgár. Önkéntesek a semleges skandináv országokból és Svájcból is érkeztek, helyzetük speciális volt, mivel ők azért hagyták el hazájukat, hogy a nemzetiszocialista Németország ügyét "intellektuálisan és fizikailag is szolgálják" - olvasható egy új tanulmányban.

A Contemporary European History nevű folyóirat legújabb számában Martin Gutmann német történész amellett érvel, hogy ezek az önkéntesek világlátott, magasan képzett középosztálybeliek vagy magas státusú emberek voltak. Az egyes naplók és iskolai dokumentumok áttanulmányozása után Gutmann - aki hét ország összesen 19 levéltárában folytatott kutatásokat - arra a következtetésre jutott, hogy az önkéntesek "nem törékeny hívők, hanem magabiztos vezetők" voltak.

Gutmann szerint a svéd, dán és svájci önkéntesek a kevés kivételtől eltekintve meggyőződéses nacionalisták voltak, akik tisztában voltak a "közelgő demográfiai problémákkal és a faji lealacsonyodás veszélyével", elutasították a bolsevizmust és a liberális kapitalizmust. "Legfeljebb ambivalens módon viszonyultak a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz, ideológiailag azonosulni próbáltak vele és azon fáradoztak, hogy megtisztítsák népüket" - állítja  Gutmann.

A történész elismeri, hogy bár születtek olyan tanulmányok, amelyek népekre lebontva próbálták feltárni az önkéntesek csatlakozása mögött megbúvó okokat és motivációkat, az ő "transznacionális" megközelítése érdekes pontokra világított rá. Hozzátette: kényelmes, ha a nemzetiszocialista ideológiát kizárólag a németekkel - és kisebb részt a fasiszta Olaszországgal - kötjük össze, a többi nyugat-európai országot pedig mint "áldozat" állítjuk be, azonban ez ebben a formában egyáltalán nem állja meg a helyét.

Kövess minket -on és -en!

A soha nem létezett zsidó-keresztény kultúrát (amely egy filoszemita politikai termék) megvédeni igyekvő Magyar Péter egy keménynek gondolt odamondással kezdte beszédét a közmédia épülete előtt.

Gyorsított bírósági eljárással két év börtönbüntetésre ítéltek egy patrióta francia férfit, aki akciót tervezett az olimpiai fáklyát vivő staféta ellen.

Négynapos utazás után 1945. február 6-án érkeztünk Bajáról Temesvárra. Verőfényes délelőttön vagoníroztunk ki. Az éhségtől és a szomjúságtól elgyötör emberek nagy része megrohamozta az olvadó havat, és marokszámra tömte a szájába.

Ilaria Salist az európai parlamenti választáson jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség nevű olasz politikai formáció, amely megerősítette, hogy a Magyarországon fogva tartott nő felkerült a listájukra.

Az 1936-os berlini nyári olimpia örökre beleírta magát a történelemkönyvekbe. Az eseményre a Harmadik Birodalom nagy erőkkel készült, és Hitler is engedményeket tett a nemzetközi közvélemény kedvéért.

Egy fehér patriótát, akit Ausztráliában bűnösnek találtak abban, hogy megszegte a tavaly elfogadott elnyomó törvényt, amely megtiltja a nemzetiszocialista köszöntés nyilvános használatát, börtönbe küldenek a nézeteiért.

Feltételesen szabadlábra helyezték Nikosz Mikaloliakoszt, az Arany Hajnal görög nemzetiszocialista gyökerű politikai párt alapítóját és vezetőjét, miután letöltötte 13 éves börtönbüntetésének egy részét.

Antiszemita indíttatásból követhetett el nemi erőszakot három, a sajtóban a szokásos módon mindössze „tinédzserként” emlegetett invazív kisebbségi egy 12 éves zsidó lányon Párizsban.

A „náci fasizmus” elleni partizánharcot éltette Ilaria Salis, a Magyarországon fogva tartott és az olasz szélsőbaloldal által az európai parlamenti választásokon jelöltként indított terrorista a második világháború végére emlékező olaszországi ünnep alkalmából.

Az 1920. június 4-én bekövetkezett trianoni tragédiát követően a két világháború közötti megcsonkított Magyarországon nem lehetett nem beszélni a területi revízióról.

A legutóbbi Ohio állambeli események, melyek a közelmúltban történt fehér fajvédő felvonulások mintáját követik, zsidók és liberálisok felzúdulását váltotta ki helyben és országosan is.

A részvevők a legújabb adásban a rasszokról,  a rasszkérdést megközelítő különféle szemléletekről, és egy világnézetileg helyes, egészséges rassztudatról beszélgettek.

Németországban nagyon sokan gondolják, hogy az 1923-as hiperinfláció jelentősen hozzájárult a nemzetiszocialista párt felemelkedéséhez.

Szórakozni érkezett, súlyos testi sérüléseket kapott emlékbe Magyarországon az a tel-avivi nő, akit az Ozora Fesztivál biztonsági őrei megvertek, amiért a rendezvényen megismert szintén izraeli társával renitenskedtek a feszvitálon.

A zsidó-liberális sajtóban „náci nagymamaként” csúfolt Ursula Haverbecket, akit már többször is börtönbüntetéssel sújtottak úgynevezett holokauszttagadás miatt, most újabb 16 hónapra ítélték.