Kövess minket -on és -en!

Egy hazafias zenekar a „fehér hatalomról” és az „árja végzetről” zenélt egy orosz katonai bázison – rémüldözik az estéről készült videó láttán az amerikai zsidó-liberális Vice magazin.

A Moszkvától 106 kilométerre délre fekvő Tula városában a közönséget a szélsőjobboldali huligánok köréből verbuvált katonák alkották. Az ominózus egység egyébként arról vált közismerté, hogy kimondottan futballultrák, valamint egyéb, ultranacionalista körökből toboroz magának tagokat. A Russzkij Sztyag nevű együttes – ami lefordítva orosz zászlót jelent – a múlt hónapban tette közzé a bázison forgatott klipet, azzal a kommenttel, hogy annak elkészülésére engedélyt adtak a moszkvai parancsnokok.

A háttérben felfedezhető a fehér patrióta szervezetek által világszerte használt fekete nap szimbóluma is, miközben az „Egy nagy ország gyermekei vagyunk / Vértestvérek, a nagy Oroszország fiai” sorok hangzanak el.

Az érintett egység szóvivője a lap megkeresésére elismerte, hogy náluk vették fel a klipet, a zenekar pedig egy nyílt napon kereste fel őket. Megjegyezte, semmi kivetnivaló nincs a történtekben, ugyanis a zenekart nem tiltották be Oroszországban, ami amúgy is egy szabad ország. Éppen ezért azt sem tartja gondnak, hogy ő maga úgynevezett „neonáci” ruházatban mutatkozik.

Kövess minket -on és -en!

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.