Kövess minket -on és -en!

Lebontanak egy második világháborús munkatábor helyén álló disznótelepet a csehek, ahol egykor cigányokat kényszerítettek munkára a németek.

Megkezdődött az elbontása annak a volt sertéstelepnek, mely a csehországi Lety-ben egy második világháborús tábor területén helyezkedik el, ahol annak idején cigányokat kényszerítettek munkára.

Az egykori nemzetiszocialista munkatábor helyén a bontás befejezése után egy új látogatóközpontot építenek, mely a „meggyilkolt roma embereknek” állít majd emléket.

„Közel 30 év után végre elkezdődött a lebontása ennek a szégyenteljes épületnek. A bontás egy új kezdet is egyben, mert megkezdjük egy olyan emlékhely felépítését, mely méltó a holokauszt roma áldozataihoz” – hirdette ki a cseh kulturális miniszter.

A sertéstelepet a szocialista Csehszlovákiában építették az 1970-es években, több mint 13.000 sertés élt az épületekben. A rendszerváltás után éveken keresztül demonstráltak szélsőséges „emberjogi” szervezetek ellene. Végül 2018-ban vette meg a cseh állam a telepet, majd zárta be.

Az egykori munkatábor közelében már most is van egy hasonló célú központ, melyet 1995-ben hoztak létre. A tervezők azt akarják kiegészíteni az új épületekkel. A beruházás költsége 8,1 millió euró lesz.

Kövess minket -on és -en!

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.