Kövess minket -on és -en!

Piacra dobtak két bunkert a La Manche csatornán található Alderney szigetén, amelyek elég jó állapotban maradtak meg a második világháború óta.

A németek által hárahagyott építményekben még épen maradt fegyverzet is található, írja a Daily Star című brit újság.

A 40 ezer fontért (kb. 19 millió forint) kínált bunkerekben több tucatnyi Wehrmacht tiszt élt, miután a németek elfoglalták a szigetet. Azonban az itt állomásozó csapatok két tűz közé kerültek a normandiai partraszállás után. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bunkereket 1942 és 1944 között építhették.

A bunkereket áruló ügynökség azt írta: „ez a nyitott történelmi helyszín példázza azt a hatalmas offenzív munkát, amit a németek hajtottak végre a sziget megszállása alatt a második világháborúban”.

A német Wehmarcht katonazenekara a brit korona alá tartozó Csatorna Szigeteketen a másik világháború éveiben

Kövess minket -on és -en!

A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) is közzétette az X-en azt a bejegyzést, melyben görög antifasiszták elismerik, hogy ők támadtak az athéni magyar nagykövet autójára március 4-én kedden - írja a Magyar Jelen.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

A svájci törvény nem csak a legismertebb jelképekre vonatkozik. A horogkereszt és a karlendítés mellett a kódolt jelképeket is tiltják majd.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Árvíz ide, árvíz oda, ez a Telex szerkesztőségét amúgy sem érinti túlságosan, nem jelentetnének komoly erősítést a homokzsákok pakolásában, és amúgy is van „fontosabb” témájuk. Kitaláltátok már, micsoda, ugye? Hát persze, hogy az. Mintegy 3 (!) hónap múlva „neonáci koncert” lesz Budapesten!

1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) Rákosi Mátyás kommunista politikus, volt miniszterelnök, "Sztálin legjobb magyar tanítványa", a magyar történelem legsötétebb korszakának névadója.

Brandon Russellt, egy amerikai nemzetiszocialista csoport vezetőjét bűnösnek találták abban, hogy Maryland áramellátó rendszerét akarta támadni egy „terrorista összeesküvésben” – közölte az Egyesült Államok Ügyészsége.

Adolf Hitler – értesülve Budapest csaknem megvalósult bekerítéséről – 1944. december 24-én este elrendelte a IV. SS-páncéloshadtest Magyarországra vezénylését és bevetését Budapest felmentése céljából.

A soha nem létezett zsidó-keresztény kultúrát (amely egy filoszemita politikai termék) megvédeni igyekvő Magyar Péter egy keménynek gondolt odamondással kezdte beszédét a közmédia épülete előtt.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

Egy massachusetts-i nemzetiszocialista csoporttal szembeni koholt vádas per folytatódik, miután a per bírája elutasította a fehér patrióta csoport felmentési kérelmét.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.