Kövess minket -on és -en!

Mivel tömege miatt hídon való átkelésre nemigen volt alkalmas, a Tiger-t felszerelték folyami átkeléshez szükséges berendezésekkel és Schnorchel csővel. Így a jármű maximum 4 méter mély folyón volt képes átkelni.

Az ehhez szükséges felszerelés azonban drága volt, és nem is igazán használták ki, így az első 495 harckocsi után már elhagyták róla az átkelésre alkalmassá tevő eszközöket.

Emellett a Tigris futógörgőit a kényelmesebb haladás érdekében gumiborítással látták el, ám később, 1944 után az égető anyaghiány, illetve a Párduc gyártásával való összhang miatt már főleg acélkerekes verziók készültek.

Kövess minket -on és -en!

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Az európaiak imádják a cenzúrát. Egy új felmérés, amelyet Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban végeztek, azt mutatja, hogy az európaiak közel fele (47 százalék) támogatná az X közösségimédia-platform betiltását az EU-ban, ha az továbbra is megsértené az európai szabályokat.

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

A végső vereség után az addig hatalmon lévő hungaristák sem kerülhették el, hogy a diadalittas győztesek kegyetlen vérbosszút álljanak rajtuk.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.