Kövess minket -on és -en!

Németországban az utóbbi két évben a kilencvenes évek eleje óta nem tapasztalt mértékű volt a bevándorlás a szerdán megjelent adatok szerint.

A német kormány 2013-ról szóló vándorlási jelentése szerint két éve 429 ezerrel többen vándoroltak be Németországba, mint ahányan kivándoroltak, ami 1993 óta a legmagasabb érték.

A szövetségi statisztikai hivatal a 2014-es folyamatokról adta ki az első, közelítő becslését, amely szerint az úgynevezett nettó bevándorlás - a bevándorlók és a kivándorlók számának különbözete - tavaly még tovább emelkedett, elérte a 470 ezer főt.

Magyar vonatkozású végleges adatok még csak 2013-ról készültek, a kormány jelentése szerint akkor 59995 magyar állampolgár jelentett be német lakóhelyet, és 34 319-en jelentkeztek ki, a vándorlási mérleg így 25 676 fős többletet jelez, csökkent az egy évvel korábbi 26392-höz képest.

(MTI)

Kövess minket -on és -en!

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.