Kövess minket -on és -en!

Dr. Paul Craig Roberts, az ismert közgazdász és publicista, Reagan elnök államtitkára kijelentette honlapján,

hogy az Egyesült Államok kormánya bármi áron háborút akar Oroszországgal. A világ több vezető lapjában publikáló, több kitüntetés, többek között a Francia Becsületrend tulajdonosa írásában kijelenti, hogy Oroszországnak annektálni kell a Luganszki és Donyecki Népi Demokratikus Köztársaságokat, még mielőtt az Egyesült Államok szenátusa soron következő ülésén elfogadja 2277-es számú törvényt.

E törvény Ukrajnát az USA katonai szövetségesévé deklarálná, független attól, hogy Ukrajna ma még nem tagja a NATO-nak.

Ezidáig Putyin elnök közvetlenül nem avatkozott a konfliktusba, ám a késlekedés végzetes lehet, és Washinton további provokációi egy nem is igazán titkolt célt kívánnak siettetni. Európának és Moszkvának tekintettel kell lenni arra, hogy valójában mi rejlik a hangos és álnok USA-propagandahadjárat és a szankciókat erőltető javaslatok mögött. A szándékok sokkal komolyabbak és rosszabb perspektívát mutatnak, mint azt az orosz és európai politikusok el tudnák képzelni. A NATO európai erőinek jelenlegi főparancsnokának, Philip Mark Breedlove-nak ama kijelentése, amennyiben az USA szenátusa által elfogadásra kerül a 2277-es számú törvény, ez nyilvánvaló háborút jelent Oroszországgal.

Ma még Európa naivan azt képzeli, hogy erre nem kerül sor, és nem látja be, hogy egy kiterjedt és átfogó háború Oroszországgal elsősorban Európa vesztét jelenti. A Fehér Ház ugyanis elfáradt már európai szövetségeseinek „totyogásától” és dűlőre akarja vinni a kérdést, hiszen a tervezett törvény is ezt takarja: „Az orosz agresszió megakadályozása 2014. évben”.

Irak, Líbia és Szíria után az USA politikusai számára világossá vált, hogy nem tervezhetik akcióikat olyan nyilvánvaló hazugságokra, mint Colin Powell egykori hadügyminiszer „fiolalengetése” az ENSZ Biztonsági Tanácsának közgyűlésén, amely Szaddám Huszein megbuktatásához adott "bizonyítékot". Az Egyesült Államok bármi áron bele kívánja rántani Európát egy véres háborúba Oroszország ellen, aminek következményeként a legyengült és háborúviselt öreg kontinens és az oroszok kénytelen lesznek elfogadni egy új megmentő „Marshall-tervet”, amely az USA előtt megnyitná a világuralom valódi kapuját. Hollywood is készülhet az újabb győzedelmes filmek forgatására.

Forrás: www.paulcraigroberts.org

A 2277-es számú törvénytervezet letölthető az Egyesült Államok kongresszusának hivatalos oldaláról ide kattintva. (Jelenleg ez a legtöbbször megtekintett dokumentum a törvényhozás weboldalán.)

Udo Winter, Berlin

(Kuruc.info)

Kövess minket -on és -en!

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.