Kövess minket -on és -en!

Portland nem az Egyesült Államok, nem a kontinens, inkábba világ antifa központja. A városban zajló folyamatok első vesztese viszont épp az a helyi demokrata polgármester lehet, aki a mozgalmat a városban meghonosította.

Ted Wheeler támogatottsága hónapok alatt zuhant 60 százalékot.

Portland városa három világelsőséget is magáénak tudhat: itt található a világon az legtöbb (egy főre eső) kézműves sörfőzdéje, feminista könyvesboltja és a nevében vagy mottójában az „equality” („egyenlőség”) szót tartalmazó vállalata.

Ha ezzel még nem mondtam el eleget a helyről: Portland az a város, amit még Hollywoodban is kifiguráznak baloldalisága miatt.

Egy egész, többévados mockumentary sitcomot is összedobtak híres amerikai komikusok Portlandia néven a helyi balos ámokfutásokat bemutatva.

Nem meglepő, hogy a város egyik rendőrfőnöke (vagy szóvivője – mindegy igazából) fekete és transznemű, a képviselők közül pedig sokan a tüntetők oldalán álltak a városháza ostromakor júliusban.

Ezt az egészet a portlandiak egyetlen embernek köszönhetik: Ted Wheelernek.

Wheeler az amerikai jobboldali körökben szimbólummá vált: azoknak a teszetosza baloldali polgármestereknek a szimbólumává, akik kezdetben örültek radiális baloldaliak szavazatainak, emiatt meghonosították őket városukban, majd értetlenül fogadták és tétlenül nézik, ahogy a békés fiatalok fegyveres mozgalmakká válva verik szét a települést.

Portland esetében:

  • Wheeler először érdeklődve szemlélte a városban 2017-ben zászlót bontó antifa „Békedemonstrációkat”,
  • Majd ezek támogatását meglovagolva növelte támogatottságát – ez néhány hónapig 80 százalék (!) körül mozgott.
  • Mikor a mozgalom radikalizmusa túlnőtt rajta: nem vette észre. Biciklisávokkal és gendersemleges vécékkel próbálta őket megvenni – 2019 május.
  • Miután ez sikertelen volt, maga is csatlakozott a mozgalomhoz, hátha az csitítja a kedélyeket – 2019 augusztus.
  • Végül most nyáron tehetetlenül és ijedten nézte, ahogy
a békésen füvező hippik két év alatt elkötelezett osztályharcossá váltak, és próbált jó képet vágni ahhoz, hogy az ő kerítése előtt skandálják „fiataljai”, hogy „Halál rád Wheeler!” -2020 július.

Nem ismerős ez valahonnan?

Ez a plakát négy dolgot követel Wheelertől, köztük azt, hogy mondjon le. Az a Ted Wheeler, aki saját keblén melengette őket, aki nélkül az Antifasiszta Mozgalom nem tartana ma ott, ahol tart.

És ez egy nagyon erős üzenet a hazai baloldalnak is: hiába pátyolgatja Gyurcsány és a mérsékelt baloldali pártok (el sem hiszem, hogy ezt a jelzőt kell használnom a DK-ra) a Párbeszédet, a Momentumot és a hazai antifasisztákat,

ezek a srácok vért akarnak és barikádot, meg is mondták, itthon is.

És őket ugyanúgy ellenségüknek tekintik, mint a kormányt, a normalitást és a hagyományos társadalmat.

Ez történt Ted Wheelerrel is: két szék között a földön maradt: a republikánusok tábora sosem látott mértékűre nőtt Portlandben – korábban közel 9:1 arányban kaptak ki minden választáson, most viszont 20-25 százalék körül állhatnak – , a demokraták egy része pedig még tovább radikalizálódott.

Őket pedig már tulajdonképpen senki sem szeretné.

(888)

Kövess minket -on és -en!

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.