Kövess minket -on és -en!

Adolf Hitler feleségének zsidó származásáról szóló háborús propagandát próbáltak igazolni egy DNS-teszttel, amelyet egy hajszál vizsgálatával végeztek egy brit showműsorban.

A Channel 4 csatorna Dead Famous DNA című műsorának Eva Braunnal foglalkozó része szerdán kerül adásba, részletek azonban már a hét végén ismertté váltak belőle. Egy Amerikából előkerült, "EB" betűkkel díszített hajkeféből származó hajszálakat vizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy a személy, akitől a minta származik, az N1b1 haplocsoporthoz tartozott.

Ezt a DNS-szekvenciát egyértelműen az askenázi zsidókhoz kötik, vagyis a műsorban azt is elismerik, hogy a zsidóknak vannak faji sajátosságaik.

A világon ma élő zsidók 80 százaléka askenázi, vagyis a középkorban Közép-Európában élő, elsőként a Rajna-vidéken letelepedett zsidók leszármazottja. A 19. századi Németországban sok askenázi zsidó áttért a katolikus hitre, de az elég valószínűtlen, hogy Eva Braun származása ne derült volna ki, amelynek Adolf Hitler megbízására alaposan utánajártak a nemzetiszocialista időkben.

A műsor készítői hangsúlyozták, nincs semmiféle perdöntő bizonyítékuk arra, hogy a hajszálak Eva Brauntól származnak, nem is volt lehetőségük szerezni, ugyanis Hitler feleségének életben lévő két női rokona nem volt hajlandó DNS-mintát adni az összehasonlításhoz. Tehát lényegében az antikváriusnál is vehettek volna egy kefét, amibe EB monogram volt belevésve és az eladó azt állítja róla, hogy kalandos úton Hitler feleségének hajkeféje került hozzá. A műsorban látható hajkefe is igen kalandos utat járt be az évek alatt.

Állítólag a világháború végén egy amerikai hírszerző tiszt, Paul Baer találta a Berghofban, Hitler bajorországi rezidenciáján, Eva Braun lakosztályában. Állítólag egyéb személyes tárgyakkal együtt hazavitte magával az Egyesült Államokba. Fia, Alan Baer szerint a világháborús ereklyék - köztük állítólag egy emberi koponya és díszes tőrök - sokáig egy zsákban hevertek a pincében. Apja 1970-es években bekövetkezett halála után Alan Baer állítólag ezeket a tárgyakat adta tovább egy John Reznikoff nevű gyűjtőnek. Állítólag a tévéműsor szerkesztő-műsorvezetője, Mark Evans tőle vett meg nyolc hajszálat 1200 fontért - írta a Daily Mail.

Eva Braun 1912-ben született, és 17 évesen ismerte meg Adolf Hitlert, akivel csak a háború vége felé, 1945. április 29-én a berlini bunkerben házasodtak össze. Egy nappal később mindketten öngyilkosságot követtek el.

Mindennek már 70 éve, a Szovjetunió összeomlott, a Brit Birodalom szétesett, de még mindig dolgozik a háborús propaganda, nem múlik el nap, hogy valamiféle szenzációs felfedezést ne tennének, amely azt "igazolja", hogy a nemzetközi zsidóság kérlelhetetlen ellensége valójában éppen ellenkezője volt annak, aminek a világ életében látta.

(mult-kor.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.