Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban zsidó származása miatt brutálisan megvertek egy tanárt Párizsban, az ilyen típusú támadás egyáltalán nem egyedi Franciaországban.

Nemrég egy 59 éves, zsidó származású tanárt vertek meg Párizsban – számolt be a „The Algemeiner”, amerikai hírportál. A bántalmazott férfi teljes nevét nem hozta nyilvánosságra, csak annyit árult el, hogy Davidnek hívják. A férfi elmondása szerint három észak-afrikai férfi kötött bele március 20-án, amikor egy párizsi kóser étteremből a metró felé tartott...

„Először sértegettek, azt mondták, ’mocskos zsidó, ’halál a zsidókra’, aztán elkezdtek verni”. Végül egy horogkeresztet rajzoltak a csupasz mellkasára. Amikor már a járókelők is odasereglettek, a három férfi távozott a helyszínről. A támadókat eddig még nem találták meg a francia hatóságok.

David és a rendőrség szerint is a támadás előre megtervezett lehetett. A kiválasztott területen nem voltak muszlim kisebbségiek, a zsidónegyed „szívében” történt. „A támadok egy olyan utcarészt választottak, ahol nincsen kamera” – tette hozzá David.

Az eset nem egyedi, antiszemita támadások rendszeresen történnek Franciaországban. Márciusban például egy fiatal zsidó nőt bántalmaztak egy mosodában. Szintén márciusban egy izraeli férfit támadtak meg egy zsinagóga előtt. Egy francia, zsidó származású férfit pedig két hete vertek meg a metrón. A korábbi években több, halálesettel végződő támadás is történt.

(tev.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.