Kövess minket -on és -en!

Mostanra több mint fele meghalt vagy súlyos sérülést szenvedett annak a különítménynek, amit a kijevi rezsim támogatói főként a Jobb Szektor tagjaira alapozva hoztak létre.

A fiatalokat azért küldték, hogy harcoljanak a Donyecki Népi Köztársaság függetlenedése ellen. A Donbasz zászlóalj parancsnoka, Simon Semencsenko elmondta, egy üzemanyagtöltő állomást akartak elfoglalni, aminek megközelítése lehetetlennek bizonyult a környéken működő mesterlövészek miatt.

A zászlóalj parancsnoka szerint a stratégiai létesítmény megközelítése során csoportjának minden tagja megsebesült.  A túlélőkkel visszavonultak és Semencsenko páncélozott harcjárműveket kért a további műveletekhez. A közeli Karlivka faluban is összecsapások bontakoztak ki, ahol a Donbasz különítmény további 9 emberét vesztette el. A faluban RPG és mesterlövészek várták őket. Mint kiderült, az ukrán hadsereg figyelmen kívül hagyta a megkereséseiket. Nem küldtek erősítést, és Semencsenko szerint nem adtak visszajelzést semmilyen olyan kérésre, amiben erősítést kértek.

Korábban a Donbasz különítményeket főként a Jobb Szektor embereiből állították össze, hivatalosan abból a célból, hogy letörjék a dél-keleti megyékben kezdődő felkeléseket. Akkor feltételezhető volt, hogy az illegitim kijevi kormány szándékosan küldi halálba az ukrán fiatalokat, hogy nyílt konfrontáció nélkül leszámolhasson a hatalmát veszélyeztető belső ellenzékkel.

Mostanra ezek a feltételezések beigazolódni látszanak. Kijev gyakorlatilag vágóhídra küldte a 17-18 éves fiatalokat, akik a szélsőjobboldali szervezet katonai szárnyában működtek. Bármiféle komolyabb kiképzés nélkül, szándékosan küldték őket a legveszélyesebb ellenállási gócpontokra, hogy így felszámolják a Jobb Szektor fegyveres erőinek egy részét.

A Jobb Szektor azon felül, hogy oroszellenes, a kijevi puccsot követően azt is bejelentette, hogy nem fogadja el az új kormányt, mert annak tagjai szinte kivétel nélkül zsidók. Az oroszellenességénél fogva felhasznált szervezet fiataljait most a halálba küldte a kijevi junta, mert a szervezet tagjai nem tették le a fegyvert és így veszélyt jelentettek az illegitim atlantista kormányra, aminek nem lett volna elég fegyveres ereje a Jobb Szektorral való leszámolásra.

Az ellenállás fő gócpontjai Kramatorszk, Mariupol, Donyeck és Luganszk, ezekre a területekre küldte a többnyire katonai alapkiképzésben nem részesült fiatalokat a kijevi junta.

(Hídfő.net)

Kövess minket -on és -en!

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben.