Kövess minket -on és -en!

Ismét szigorítja a "gyűlöletbeszéddel" kapcsolatos irányelveit a Facebook, habár ezek kezdettől fogva zéró közeli toleranciát jelentettek a politikailag másként gondolkodókkal szemben.

A bejelentés szerint mostantól (?) fellép a zsidók világuralmát leleplező, a médiára, gazdaságra és kormányra gyakorolt befolyásukról szóló információkkal szemben, nem mintha eddig tolerált volna bármi ilyesmit, csak most le is szövegezték a cenzúra paramétereit.

Ugyanígy törölni fogja a négereket imitáló fehér emberek arcának befestésére utaló "blackface"-t tartalmazó posztokat is. A keddi bejelentés szerint kilenc hónapon át izzadtak az új szabályokon, és "60 különböző szervezettel, szakértővel konzultáltak".

A Vox nevű zsidó-liberális lap szerint ez egy "jelentős lépés" a Facebook részéről abba az irányba, hogy ne csak a "nyilvánvalóan kirekesztő" posztokkal, hanem a "rasszizmus rejtettebb formáival" szemben is fellépjenek.

A zsidók felsőbbrendűségét hirdető szervezetek régóta követelik a szigorítást, júliusban többen egyhónapos Facebook-bojkottot hirdettek, amihez több mint ezer hirdető támogatását szerezték meg, ezzel is nyomást gyakorolva az egyébként zsidó tulajdonban lévő cégre. Az antiszemitizmus ellen küzdő ADL üdvözölte a mostani döntést, de bírálta a Facebookot azért, mert az úgynevezett "holokauszttagadás" továbbra sem számít tiltott tevékenységnek.

Kövess minket -on és -en!

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.