Kövess minket -on és -en!

Újabb szakvélemények elkészítését rendelte el a bőnyi rendőrgyilkosság miatt a vádlottjának padjára került Győrkös István ügyében az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék, amely szükségesnek tartotta pszichológus és pszichiáter szakértő kirendelését is.

A 78 éves Győrkös Istvánt, aki a mára már feloszlott Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója, emberöléssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolja az ügyészség. A per tárgyalása szerdán a vádlott felszólalásával, tanúk meghallgatásával és újabb bizonyítási indítványok előterjesztésével folytatódott.

Győrkös István szerint az ellene felhozott vád – az ő gépkarabélyából származó lövedék oltotta ki 2016. október 26-án a bőnyi otthonában házkutatást végző rendőr őrnagy életét – egyedül az igazságügyi fegyverszakértő szakvéleményén alapul, az pedig alaptalan állításokat tartalmaz, „elfogult és koholt” bizonyítékokat hozott fel ellene, amelyeket más szakértői szakvélemények cáfoltak.

A vádlott a tárgyaláson azt kérte a bíróságtól, hogy az indítson büntetőeljárást a hivatalosan felkért igazságügyi fegyverszakértő ellen.

Tanúként hallgatták meg a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy munkatársát, akit a védelem a bőnyi ház nappalija kazettás üvegajtajának kitöréséről kérdeztek. Ezen az ajtón ugyanis eredetileg több lövésnyom volt látható, kitörése pedig nehezíti a szakértői bizonyítást.

A tanú azt mondta: az üvegajtót a vádlott elfogása után törték ki, amikor a ház helyiségeit átvizsgálták. Hozzátette, a szakma szabályai szerint, a saját életük és testi épségük megóvása érdekében cselekedtek így, hiszen szerinte nem tudhatták, hogy a vádlottnak vannak-e még az épületben valamiféle társai.

A bíróság ezután meghallgatta a bűncselekmény napján a helyszínen tartózkodó rendőrnő és a segélyhívó központ közötti telefonbeszélgetés hangfelvételét. A felvételen hallható, amint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársa beszámolt a történtekről, mentőt és erősítést kért a helyszínre.

A segélykérő diszpécsere akkor is a vonalban volt, amikor a vádlott felesége kiszaladt a házból, a felvételen hallható, amint a rendőrök arról faggatják, megsérült-e a kollégájuk. „A fiatalember vérzik, akit a férjem lelőtt” – hallható az asszony hangja a felvételen.

A feleséget – aki ott volt a szobában, ahol a tűzharc zajlott – nem hallgatták meg a perben, nem köteles tanúskodni a férje ellen.

Az ügyész viszont a felvétel alapján a tárgyaláson megkérdezte a vádlottól, hogy mit szól felesége szavaihoz. Győrkös István erre azt válaszolta, hogy azoknak nincs jelentőségük az ügyben.

A védelem ismét kérte, hogy helyszíni tárgyalást is tartsanak az ügyben, újabb szakértők, köztük egyesített fegyverszakértői és orvos szakértői szakvélemény elkészíttetését indítványozta. Az ügyész viszont nem tartott szükségesnek újabb bizonyítást, így a vádlotti és védői indítványok elutasítását kérte.

A bíróság végül – a védelem kéréseinek részben helyt adva, részben azokat elutasítva – újabb egyesített szakértői szakvélemények elkészítését rendelte el, továbbá pszichológus és pszichiáter szakértő kirendeléséről is döntött.

A tárgyalás 2019. február 20-án és 21-én folytatódik.

Kövess minket -on és -en!

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.