Kövess minket -on és -en!

Az osztrák borászat minden más iparágnál jobban hallgat nemzetiszocialista múltjáról – állítják bécsi "civil aktivisták".

A közkedvelt kékszőlő- és vörösborfajtát az osztrák Fritz Zweigelt nemesítette ki 1922-ben a kékfrankos és a Szent Lőrinc fajták keresztezésével az ausztriai Klosterneuburgban. Ő maga a rotburger nevet adta neki, halála után azonban az előírásoknak megfelelően róla, a feltalálójáról nevezték el.

Az Institut ohne direkte Eigenschaften (IODE) nevű bécsi művészkollektíva hétfőn sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a zweigelt atyjának nemzetiszocialista  múltjára, és javasolták, hogy adjanak más nevet a bornak, a Blauer Montag vetődött fel lehetséges elnevezésként. Az aktivisták szerint Fritz Zweigelt lelkes hitlerista volt, 1933 áprilisától a nemzetiszocialista párt tagja. A háború után "uszításért" letartóztatták, hat hónapot töltött börtönben.

Robert Streibel történész, A felejtés bora című könyv szerzője szerint még várat magára Zweigelt életének és tevékenységének "átfogó, tudományos feldolgozása", az eddigi kutatások szerint azonban annak idején lelkesen üdvözölte a német katonák bevonulását Ausztriába, és örömét fejezte ki, hogy egyszer s mindenkorra felszámolják a zsidó spekuláns szellemiséget. Egykori helyi ellenállók szerint Zweigelt megakadályozhatta volna egy antifasiszta aktivista kiadatását a Gestapónak.

Az IODE aktivistái felszólították az osztrák borszakmát, hogy nézzen szembe Zweigelt múltjával. "Az osztrák borászat minden más iparágnál jobban hallgat nemzetiszocialista múltjáról” – mondták. Ausztriában már két borászat is Blauer Montag néven forgalmazza a zweigeltet, februártól pedig egy bécsi vendéglátóhely, a Cafe Vindobona is az ajánlott politikailag korrekt néven kínálja a terméket.

Kövess minket -on és -en!

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.