Kövess minket -on és -en!

A dél-afrikai törvényhozás képviselői a elfogadták azt a jelentést, amely lehetővé teszi az alkotmány fehérellenes módosítását.

(888)

Az alaptörvényt azért akarja megváltoztatni Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök és pártja, a balközép Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC), hogy sor kerülhessen a fehér farmerek földjeinek kompenzáció nélküli elkobzására.
Az elnöki széket februárban elfoglaló Ramaphosa a választási kampányt az etnikai kérdésre fűzte fel, sikeresen hergelte a többségi fekete lakosságot az állam területén élő, főként gazdálkodással foglalkozó fehér kisebbség ellen.

Ramaphosa szemét főként az szúrja, hogy míg a fehér lakosok a Dél-afrikai Köztársaság össznépességének mindösszesen 8,9 százalékát teszik ki, a megművelhető földterületek 72 százaléka összpontosul a kezükben.

Az elnök szerint ez a feketéket elnyomó rendszer, az 1994-ben véget ért apartheid öröksége, ezért a történelmi igazságtétel jegyében ezeket a területeket a feketéknek kell megkapniuk.

Igen ám, csakhogy a fehérek földjeinek a kommunista gyakorlatot idéző rekvirálása már eddig sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az apartheid vége óta a fehérek kezében lévő földek 10 százaléka került a feketékhez, de ezeknek a birtokoknak a termelése visszaesett, sőt jelen pillanatban 70 százalékuk egyáltalán nincs megművelve.

Nem véletlen, hogy mezőgazdasági és élelmezési katasztrófával számol több szakértő is abban az esetben, ha az alkotmánymódosítás terve a gyakorlatban is megvalósul. Zimbabwe példája külön aggasztó lehet, az ezredfordulón történt hasonló földreformok következtében éhínség alakult ki Dél-Afrika északi szomszédjában.

A mostani jelentés elfogadása után a következő jogi lépés az alkotmánymódosítást elrendelő törvény benyújtása lehet, melyet a dél-afrikai parlament mindkét házának el kell fogadnia, hogy az az elnök elé kerülhessen.

Az ország fő ellenzéki tömörülése, a centrista Demokratikus Szövetség (DA), valamint különféle jogvédő csoportok azonban ellenzik a tervet, szerintük a fehérek földjeinek kompenzáció nélküli elvétele elriasztaná a külföldi befektetőket, és válságba juttatná a dél-afrikai gazdaságot.

A fehéreket tömörítő AfrForum nevű szervezet szerint ráadásul jogsértés történt, amikor az elfogadott jelentés elkészítését egy külsős cégre bízták, továbbá a parlamenti képviselők figyelmen kívül hagytak több mint 100 ezer, az alkotmánymódosítást elutasító beadványt.

A szervezet ezért bejelentette, hogy továbbra is mindent meg fog tenni (beleértve a jog eszközeinek felhasználását), hogy megakadályozza a fehér bőrű emberek ellen irányuló törvény bevezetését.

Kövess minket -on és -en!

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.