Kövess minket -on és -en!

Egyre több fiatalt támadnak meg és rabolnak ki bevándorló hátterű egyének Svédországban, derült ki egy friss jelentésből.

Duplájára nőtt 2015 és 2019 között a kiskorúak ellen elkövetett rablások száma Svédországban. Minden harmadik esetben ezeket a rablásokat megalázó elemek is kísérték.

A tanulmány részletesebben megvizsgált, 550 olyan véletlenszerűen kiválasztott rablást, amiben a sértettek kiskorúak voltak. A vizsgálatok során megállapították, hogy az ilyen típusú támadások több mint fele szabadban történik, és az esti órákban, 15 és 22 óra között.

Legtöbbször iskolák, bevásárlóközpontok és szórakozóhelyek közelében rabolják ki a fiatalokat, általában fülhallgatót, telefont és ruhát lopnak tőlük.

Továbbá megállapították, hogy az áldozatok 77 százaléka tehetősebb környékekről származó svéd, akiket bevándorló hátterű személyek rabolnak ki, akik társadalmilag és gazdaságilag kiszolgáltatottabb környékekről származnak.

A rablások leggyakoribb motivációja a pénzszerzés, vagy egy csoporton belüli státusz megszerzésének a módja – írta meg a V4NA.

A tanulmány foglalkozott az egyre gyakoribb megalázó rablások jelenségével is, ahol a rabláson kívül más módon is megalázzák és megsértik az áldozatot. Ez az esetek több mint harmadánál fordult elő.

A 2015-2019-ben elkövetett fiatalkorúak elleni rablással gyanúsított egyének 66 nem svéd, többségük Afrikából és Ázsiából származik. A külföldi háttérrel rendelkező gyanúsítottak 37 százaléka külföldön született, 29 százalékuk pedig második generációs bevándorló, két külföldi születésű szülővel.

A magukat svéd származásúként definiáló elkövetők további 12 százalékának van egy szülője, aki külföldön született. A rablók mindössze 22 százaléka svéd származású. A vizsgált időszakban a női elkövetők aránya is megduplázódott, négyről nyolc százalékra emelkedett.

A legnagyobb növekedést Stockholm térségében tapasztalható.

„Gyakran 15 év alattiak a női elkövetők, és sokszor ismerik az áldozatot. A lányok által elkövetett rablások során több fenyegetést, erőszakot, és megaláztatást alkalmaznak, mint a férfiaknál” – mondta Anna Öström, a Brå bűnmegelőzési tanács egyik nyomozója.

Kövess minket -on és -en!

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.