Kövess minket -on és -en!

New York állam északi részén egy iskolai körzet kivette a „Jingle Bells” című klasszikus téli dalt az iskola zenei tantervéből, a dal első, 1857-es nyilvános bemutatására hivatkozva, ahol fehér színészek fekete arccal léptek fel.

December 23-án a Rochester Beacon először számolt be arról, hogy a Brighton Central School District kiiktatta James L. Pierpont dalát a Council Rock Általános Iskola tantervéből.

A körzet tisztviselői – köztük Matt Tappon, az iskola igazgatója – azt mondták, hogy a dal eltávolítására vonatkozó döntés részben Kyna Hamill, a Bostoni Egyetem alaptanterv-igazgatója 2017-es cikkén alapult.

Találtak dokumentumokat, amelyek azt mutatják, hogy a dal első nyilvános előadása 1857-ben történhetett egy bostoni Menstrel Show-n. A Menstrel Show (vagy Minstrelsy) a szórakozás akkoriban népszerű formája volt, amelyben fehér színészek fekete arccal léptek fel – írja a Rochester Beacon.

A Beacon megkereste Kyna Hamillt, aki azt mondta, „megdöbbentette” a kerület döntése.

„Valójában nagyon meg vagyok döbbenve, hogy az iskola eltávolítja a dalt a repertoárból. Semmiképpen sem javasoltam, hogy ne énekeljék a gyerekek” – magyarázta Hamill.

A riporter megosztotta Hamill kijelentéseit az általános iskolával, amely válaszra késztette Allison Rioux-t, a kerület tanterv- és oktatási segédfelügyelőjét:

„Egyesek azt sugallják, hogy a Jingle Bells című dal eredetéhez kapcsolódik, hogy a rabszolgák nyakörvei harangokkal jelezték, hogyha menekülnek. Bár nem foglalunk állást abban, hogy ez igaz-e vagy sem, úgy döntöttünk, hogy nem tanítjuk meg közvetlenül a dalt minden diáknak” – mondta.

Kövess minket -on és -en!

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.