Kövess minket -on és -en!

A honvedelem.hu-n bukkantunk a "A Budai Önkéntes Ezred hősei előtt tisztelegtek" című cikkre,

ami vérlázító módon a szovjetek oldalára átállt magyarországi katonákról tartott megemlékezésről szól. Ugyanis, kapaszodjunk meg,  "Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály főosztályvezető-helyettese" megemlékező beszédet tartott egy hivatalos, a HM által szervezett megemlékezésen az árulók tiszteletére, ahol volt díszőrség, koszorúzás is.

A széthízott tokás Papp így menti fel az árulókat, akik nemcsak parancsot, hanem Istent és Hazát is megtagadva átálltak a vörös rém oldalára és asszisztáltak a magyar nők tömeges megerőszakolásához, a sziklakórházban rekedt sebesültek lelángszórózásához, a foglyok kivégzéséhez: „Az önkéntes honvédek nem voltak se vörös zsoldosok, se gyávák. Pár nap alatt hatszázan haltak közülük hősi halált. 1945. február 13-án, a budavári turulszobornál a szovjet mellett a magyar lobogót is kitűzhették”.

Gyenge kísérlet, és még elmondják, hogy az árulók jutalma az lett, hogy a szovjetek golyófogónak használták fel őket (és ezért voltak hősök...). Arról sem beszélt, hogy a Budai Önkéntes Ezred magyarul beszélő tisztjei egytől-egyik zsidók voltak, akik az esetek többségében a munkaszolgálat során szöktek át a szovjetekhez. A legénységet azok közt toborozták, akik az Attila-vonal összeomlásakor hadifogságba estek, illetve a pesti oldal elfoglalása után. Eredeti beosztásuk megtartását, magyar vezényleti nyelvet és amnesztiát ígértek nekik. Akik áruló módon belementek, lehet, hogy kitűzhették a magyar lobogót a szovjet mellé a Várba (milyen tudathasadásos állapot...), de Budapest eleste után elvették a fegyvereiket, és vissza terelték őket a többi magyar és német hadifogoly közé. El lehet képzelni, hogy milyen sors várt rájuk ezek után azon "bajtársaik" körében, akik nem lettek árulók.

Ezzel szemben a Kitörés valódi hőseiről, a magyar és német egységekről nem emlékezett meg a HM. Sőt, politikai nyomásra tiltották be a Várba szervezett megemlékezést... A honvedelem.hu egy cikkben emlékezik meg az ostromról, amiben nem a hősies kiállást méltatja, hanem az anyagi javakat siratja, és a szokásos németgyűlöletet erősíti.

(Deres.tv nyomán)

Kövess minket -on és -en!

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg.