Kövess minket -on és -en!

Putyin budapesti látogatásának tiszteletére küldött egy aktivistát a Femen is,

ami arról híres, hogy nőkből álló tagjai meztelenül kiabálnak dolgokat, majd végül elvitetik magukat a rendőrökkel. Egy szlávnak tűnő hölgyemény a Parlament közelében, a Balassi és a Markó utca kereszteződésében vette le ruháját: Mellére azt írta, hogy „Stop Putin”, szoknyája belső felén pedig „Putin go home!” szöveg szerepelt.

A csúnyáját egy orosz zászlóval festette be, biztos ami biztos alapon. Putyin ugyan a közelben sem volt, viszont újságíró annál több, így az először megszeppentnek, majd a rendőrök megjelenésekor elmebetegnek tűnő lány elérte célját.

A rendőrök először meglehetősen félszegen egy takaróval próbálták eltakarni, de úgy tűnt, erre nem kaptak kiképzést. Végül többen ráugrottak és betuszkolták egy rendőrségi mikrobuszba. Eközben a Femen aktivistája azt kiabálta: „Putler kaput” (a Putler természetesen Putyin és Hitler nevének összevonása). Ha minden igaz, ez volt a Femen első akciója Budapesten.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI kérdésére közölte: a Készenléti Rendőrség munkatársai szabálysértés miatt előállítottak egy 26 éves francia állampolgárságú nőt Budapest V. kerületében, a Markó utca és a Balassi utca kereszteződésében.

(Harcunk.info - Alfahir/Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.