Kövess minket -on és -en!

Nem változtatják meg a New York állambeli Swastika falu nevét, annak ellenére, hogy zsidók és liberálisok panaszt tettek, mert az elnevezés rossz emlékeket ébreszt a "történelemben jártas" polgárokban.

A szvasztika ősi napszimbólum, az élet körforgásának, a halhatatlanságnak, de a szerencsének is a szimbóluma. Adolf Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt jelképének választotta, a horogkereszt ez után lett világszerte ismert, mint a nemzetiszocialista, fajvédő mozgalmak jelképe, így a "modern és szabad" demokráciákban ma már tiltott jelkép.

A város nevéről szeptember 14-én szavaztak, miután egy New York-i látogató "megdöbbent" a falu nevén, ám a külső nyomás ellenére sem voksoltak a változtatás mellett.

Volt egy másik Swastika nevű falu is a kanadai határ túloldalán, Ontarióban. A település nevének semmi köze a nemzetiszocializmushoz, mivel a 19. századi századforduló idejére nyúlik vissza. Akkoriban két fivér, Jim és Bill Dusty kutatott a környéken ezüst után. Ezüstöt ugyan nem találtak, mégsem utaztak oda teljesen habókra, mert aranyat viszont igen. Megalapították 1907-ben a Swastika aranybányát, amely onnan kapta nevét, hogy a testvérek szvasztika szerencsemedált viseltek.

1908-ban a vasút is megérkezett, ekkor alapították meg a Swastika Bányászati Társaság, ez lett a későbbi város névadója. 1911-től lendült fel igazán a bányászat, tömegek költöztek Swastikába, ahol egymás után létesültek szállodák, iskolák, hotelek, egyszóval felfejlődött a település.

A második világháború idején, amikor a Kanada, mint a Brit Nemzetközösség tagja, már hadban állt Németországgal, átnevezték a falut Winstonra (Churchillre utalva), de erről a falu lakóit nem kérdezték meg.

Kövess minket -on és -en!

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

1940 decemberében, három hónappal a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény aláírását követően japán tisztek kontingense érkezett Berlinbe újdonsült szövetségeseikkel konzultálni.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.