Kövess minket -on és -en!

Közösség elleni uszítás vádja miatt kell bíróság elé állnia Olaf Latzel brémai evangélikus lelkésznek novemberben – írja a szoljbeapapnak.blog.hu.

A lelkipásztor nyilvánosságra hozta egy 2019-es házassági szemináriumának hanganyagát, amelyben használta a "gendermocsok" és "homolobbi" kifejezéseket. Úgy fogalmazott, hogy "az egész gendermocsok" pokoli, sátáni, és támadást jelent az isteni teremtés rendje ellen, illetve óvakodni kell a "homolobbitól". Emellett bűnözőnek nevezte egy melegfelvonulás résztvevőit, valamint elmondta, hogy az elbizonytalanított emberek elpusztítják a civilizációt és a kultúrát.

Később bocsánatot kért a "bűnözők" kifejezés használatáért, és kifejtette, hogy nem általánosságban a homoszexuálisokról beszélt, hanem a "militáns agresszorokról, akik a közösségünket az utóbbi években újra és újra megtámadják és istenkáromlóan rágalmazzák".

Ezzel arra utalt, hogy a St. Martini-i templomot, ahol lelkészként dolgozik, keresztényellenes támadások érik: feliratokkal gyalázzák, valamint megzavarják az istentiszteleteket, őt pedig gyilkossággal is megfenyegették a kijelentései miatt.

A brémai evangélikus egyház korábban egyértelműen és határozottan elítélte Latzel kijelentéseit. Most azonban nem kommentálták a hatóságok eljárását, az egyházi fegyelmi eljárást pedig felfüggesztették.

A német büntető törvénykönyv értelmében három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a közbéke megzavarására alkalmas módon mások emberi méltóságát azáltal sérti, hogy egy adott csoporthoz tartozásuk miatt őket szidalmazza, rossz szándékkal megvetendőnek állítja be vagy megrágalmazza – írják a blogon.

Kövess minket -on és -en!

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.