Kövess minket -on és -en!

Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök szerdán beszédet intézett a nemzethez,

amelynek legfőbb témája országa gazdasági helyzete és a második világháborúban aratott szövetséges győzelem volt. "A zsidó közösség derekasan kivette részét a náci megszállás elleni küzdelemből a második világháború idején, amelynek során mintegy 800 ezer zsidó lelte halálát." (No, még ebből a számból is baja lehet az európai politikai élet fenegyerekének).

A fehérorosz elnök egyben megrótta Minszk kormányzóság zsidó kormányzóját, mert nem tartja kordában a zsidókat, leginkább az újságírókat.

A dicséretet követte a feketeleves, mert Lukasenko egy merész fordulattal "fehér csontúaknak" nevezte a zsidókat. Talán soha nem tudtuk volna meg, hogy mit kívánt tudomásunkra adni a fehérorosz elnök a "fehér csontúak" jelzővel, ha az izraeli Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma nem siet segítségünkre: "Fehér csontúaknak oroszul azokat nevezik, akik nem szeretnek kétkezi munkát végezni".

Lukasenko ezután így folytatta: "A zsidók nem szeretik bepiszkítani a kezüket és harcolni sem szeretnek, ám most velünk bepiszkították (belénk törölték? - H. J.) a kezüket", mondta megrovó szándékkal a fehérorosz elnök.

De hogy miért piszkolták be kezüket a zsidók a fehéroroszokkal, azt Lukasenko azzal magyarázta, hogy egy zsidó újságíró, Jurij Süsser (fonetikusan: Zisszer), az igen népszerű tut.by című fehérorosz hírportál igazgatója nemrégiben élesen bírálta az elnök döntését, miszerint a jövőben különadóval sújtják azokat az állampolgárokat, akik egy évben 183 napnál kevesebbet dolgoznak. A fehérorosz elnök az igazi támadást nem is az említett hírportál zsidó igazgatója, hanem Minszk kormányzóság szintén zsidó kormányzója, Szemjon Sapiro ellen intézte: "Már egy esztendővel ezelőtt megmondtam magának, hogy szedje ráncba a zsidókat, ám ezt nem tette meg." (A szemrehányás azért volt, mert Lukasenko szerint a zsidó kormányzónak kellene megakadályozni, hogy a zsidó lapigazgató bírálja az elnöki döntéseket - H. J.)

A Fehéroroszországban 1994 óta elnöklő Alekszander Lukasenko már 2007-ben is kivívta a zsidók haragját, amikor azt mondta: "A zsidók disznóóllá változtatják a fehérorosz történelmi Babrujszk (vagy Bobrujszk) városát." A zsidók nagyon megharagudtak Lukasenkóra, aki erre gyorsan kiengesztelő küldöttséget menesztett Izraelbe.

(Hering J. - Kuruc.info)

Kövess minket -on és -en!

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Egy csoport nemzetiszocialista demonstrált az „Anne Frank naplója” című színházi előadás előtt Michigan állambeli Livingston megyében, a holokauszt propagálása ellen tiltakozva.

„Nem engedhetjük meg, hogy a zsidókból nácikat csináljanak” – üzente a rabbi, aki büszke a garázdaságra, amit elkövetett.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat egy ország fölött, az első dolguk, amit tettek, az volt, hogy elkobozták a magánkézben lévő összes fegyvert, hogy megtagadják a néptől annak fizikai lehetőségét, hogy ellenálljon a zsarnokságnak.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

A tengerentúli nemzetiszocialista szimpatizánsok Adolf Hitler számára építtették a kaliforniai luxus-főhadiszállást, a háború kitörése miatt azonban a Führer végül soha nem jutott el oda.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

1902. május 31-én kötötték meg a második búr háborút lezáró vereenigingi egyezményt. A terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket jól kihasználó búrok közel három éven keresztül álltak ellent az ötszörös túlerőben lévő brit haderővel szemben.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”.