Kövess minket -on és -en!

Mintegy ezer fős, férfiakból álló migránscsoport rohamozta meg a szerb-magyar határt Horgosnál.

A feldühödött tömeg botokkal és kapákkal felfegyverkezve és Allah akbar felkiáltással tört rá a hatósági szervekre - írja a belgrádi Alo című lap online kiadásának információira hivatkozva a Délhír portál. Az incidensre azután került sor, hogy a határrendészek néhány kilométerre a határtól egy nagyobb csoport bevándorlót tartóztattak fel.

A zömében katonakorú férfiak a forgalmat is veszélyeztetve haladtak Magyarország irányába, hogy ott törvénysértő módon a zöldhatáron lépjék át az államhatárt.

A belügyi szervek intézkedésére a migránsok tömege agresszívan reagált, ordítozni és fegyverkezni kezdett, a rendőrségnek ezért vissza is kellett vonulnia a helyszínről - idézi a belgrádi lapot a délvidéki hírportál.

Végül a rendőri erők átcsoportosítása után sikerült megfékezni a migránsok tömegét, akiknek zöme megtagadott mindenféle együttműködést a hatósággal. Az erőszakos és vallásilag is fanatizált tömeg egy része az incidens előtt még a magyarkanizsai menekülttáborban pihent, ahol a teljes ellátás és ingyen wifi mellett készülhetett fel az esti rohamra.

(Délhír nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Jean-Marie Le Pen-t egy a Blood and Honour mozgalomhoz köthető csoport köszöntötte otthonában, ahol együtt énekeltek az idős hazafival.

Több mint ezerkétszáz nacionalista vonult fel szombaton délután Drezda belvárosában, hogy megemlékezzenek az 1945-ös angol-amerikai terrorbombázás áldozatairól. A békés demonstrációt azonban jelentős antifasiszta őrjöngés is kísérte.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

A német szövetségi ügyészség közölte, hogy a kelet-németországi Szászországban és Lengyelországban őrizetbe vették egy „szélsőjobboldali terrorszervezet” nyolc feltételezett tagját.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat egy ország fölött, az első dolguk, amit tettek, az volt, hogy elkobozták a magánkézben lévő összes fegyvert, hogy megtagadják a néptől annak fizikai lehetőségét, hogy ellenálljon a zsarnokságnak.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

A világháborús légi harcokban a légi fölényt a vadászgépek vívták ki. Azok teljesítményében pedig igen nagy szerepe volt a hajtóművek teljesítményének. A mostani cikkünkben ennek járunk utána a Luftwaffe esetében.

Cikkünkben az amerikai, a német, a szovjet és más haderők harcászati felderítési alakulatait, módszereit és hírszerzését hasonlítjuk össze az alapvető jellemzőiket tekintve.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

Csaknem pontosan 60 éve, 1964. november 28-án Hannoverben megalakult a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - NPD). Az elmúlt hétvégén tartotta meg az immár Die Heimat (Szülőföld) névre keresztelt szervezet a 39. rendes pártkongresszusát.