Kövess minket -on és -en!

A 19 éves Justin Lee Price hat hét letöltendő börtönbüntetést kapott, amiért a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság után Twitteren megkifogásolta a Manchester United néger játékosának teljesítményét.

A színes bőrű csatárra „rasszista” megjegyzéseket tett, Justin Lee Price a március 17-én tartott tárgyaláson el is ismerte, hogy egy alkalommal „súlyosan sértő” üzenetet küldött a Marcus Rashford nevű néger focistának. A Guardian cikke szerint először úgy próbálta elkerülni a lebukást, miután jelentették posztját, hogy megváltoztatta Twitteren a felhasználónevét, ez sajnos nem jött be. Letartóztatása után első rendőrségi kihallgatásán tagadta „rasszista” gondolatbűnözést, később viszont elismerte, hogy ő írta a bejegyzést.

Mark Johnson ügyész azt mondta, Justin Lee Price „tette egyértelműen rasszista és gyűlölet-bűncselekmény volt”. Ehhez a brit legfőbb ügyészség vezető ügyésze, Douglas Mackay hozzátette, a labdarúgással kapcsolatos „gyűlölet-bűncselekmények” száma jelentősen megnőtt az elmúlt években, azonban itt érdemes megjegyezni, hogy ez alatt jórészt a liberális extrémista fősodor számára politikailag nem megfelelő gondolkodást értik a brit illetékesek, Magyarországon ez körül-belül mindössze egy kicsit szabadabb beszédnek számítana, ami mondjuk nem fér el főműsoridőben a tévében.

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg.