Kövess minket -on és -en!

Berlinben egy rendőr lelőtt egy férfit, aki egy rendőrnőre támadt, írja a Bild.

A támadóról később kiderült, hogy iszlamista terroristaként tartották nyilván. A támadásban a rendőrnő is megsebesült. A rendőrséghez csütörtök délelőtt 10 óra előtt érkezett segélyhívás, hogy az utcán "egy pszichiátriai betegnek tűnő" férfi hadonászik késsel a kezében.

Amikor az első járőrkocsi odaért, a szakállas férfi rátámadt az autóból kiszálló rendőrnőre. A kést a golyóálló mellénye alatti részen a rendőrnő hasához nyomta.

A rendőrnő társa ezután többször rálőtt a férfira. Az egyik lövés eltalálta a támadót, egy másik viszont a rendőrnőt találta vesén. A Bild szerint a lövéseket leadó rendőr csak most szeptemberben fejezte be a kiképzést.

A helyszínre más járőrök is érkeztek, ők is fegyvert rántottak. A Bild szerint legalább egy másik rendőr is leadott lövéseket (nem kizárt, hogy a megtámadott rendőrnő), és összesen legalább nyolc lövést adtak le.

A rendőrnőt mentőhelikopter szállította kórházba, ahol műtétet hajtottak végre. Nincs életveszélyben. A támadó a mentőautóban meghalt.

A német ügyészség azt közölte: a támadó a 41 éves, iraki Rafik Y. volt, akit 2008-ban egy külföldi terrorszervezettel való kapcsolata miatt nyolc év börtönre ítélt a stuttgarti bíróság. A Bild úgy tudja, a férfi az al-Kaida tagja volt.

Az ügyészség szerint 2013-ban engedték ki a börtönből, de azóta is többször összeütközésbe került a törvénnyel. Korábban megfenyegetett például egy bírónőt és több rendőrt. A férfit rendőrségi nyomkövető viselésére kötelezték, de ezt csütörtök reggel levette a lábáról. 

(MTI nyomán)

 

Kövess minket -on és -en!

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.