Kövess minket -on és -en!

Érthető, hogy a Charlie Hebdo elleni támadás felkorbácsolta az indulatokat.

Voltak olyan vélemények, melyek szerint a lap maga is felelős a támadásért, mert szándékosan provokált a Mohamed karikatúráival. Mások ezzel szemben azon az állásponton vannak, hogy amit a Charlie Hebdo tesz, az még bőven belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, azt a muszlimoknak és a más vallásúaknak el kell viselniük.

Azonban a jelek szerint nem mindenkire vonatkozik egyenlő mértékben a szólásszabadság. Szerdán ugyanis a terrorizmus támogatásával vádoltak meg egy 16 éves francia tinit, mert az a CH karikatúráit alapul véve, gúnyolta ki a vicclap szerkesztőségét. Ez pedig már nem fért bele Nyugaton, legalább mára kiderült, hogy hol húzódik a határ, amíg közönséges gyalogosok elmehetünk.

A letartóztatott fiúnak csupán annyi volt a bűne, hogy rajzolt egy karikatúrát, melyen gyakorlatilag kifordította a Charlie Hebdo-t. A vicclap egy másfél éve hatalmas botrányt kavaró korábbi számát vette alapul, a Koránt tartó muszlim férfit, a párizsi merényletben lemészárolt Charb, nevű karikaturistára cserélte, aki az inkrimnált Charlie Hebdo számot tartja a kezében. A főalak testét szaggató töltények maradtak. A szöveg viszont változott: „A Korán szar. Nem állítja meg a golyókat” feliratban is a Korán Charile Hebdora cserélődött – írja a hir24.

A fiatal fiú azután került őrizetbe, miután a művét megosztotta a Facebookon. A nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az ügyész péntek reggel kezdeményezte a fiú szabadlábra helyezését, pártfogói felügyelet elrendelése mellett. Azt mondta minderre azért van szükség, hogy a fiatalkorút megtanítsák arra, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért. Itt természetesen, feltehetnénk azt a költői kérdést, hogy akkor a CH szerkesztőségét miért nem vitték el korábban bilincsben? Mi a különbség az általuk és a 16 éves tini által készített karikatúrák között? Igazából, nem sok.

A választ már legalább tudjuk, a sajtó és- szólásszabadság nem jár automatikusan mindenkinek. A CH-ra jelenleg más szabályok vonatkoznak, mint egy átlag polgárra.

(alfahir.hu)

Kövess minket -on és -en!

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.