Kövess minket -on és -en!

A Georgia Bureau of Investigation (GBI) ügynökség szerint az atlantai „autonóm zónát” egy olyan banda irányíthatta, amely egy 8 éves kislány meggyilkolásával is összefüggésbe hozható, írja a 888.

A Blaze Media írta meg, hogy a Rayshard Brooks nevű autonóm zóna egy olyan négerről kapta a nevét, akit a rendőrök 2020 júniusában lőttek agyon egy letartóztatási kísérlet során egy Wendy’s gyorsétterem parkolójában.

Az esetet követően demonstrációk és zavargások kezdődtek, az éttermet a „békés” tüntetők felgyújtották.

Amikor a WGCL-TV 2020 júniusában a polgármesteri hivatalnál az autonóm övezetről tudósított, a szóvivő csupán annyit közölt, hogy utánanéznek, és megvizsgálják az esetet. Habár a polgármester azt állította, hogy a város fellépett a tiltakozók ellen, a tüntetők nagyon hamar visszatértek. A polgármesteri hivatal korábban azt nyilatkozta a Fox Newsnak, nem tudnak arról, hogy a banda jelen lenne az autonóm zónában.

A GBI azt állítja, hogy Brooks a Bloods nevű banda tagja volt, amely később átvette a város azon részének irányítását, ahol a férfit megölték. Céljuk egy olyan terület létrehozása volt, ahol erőszakkal és megfélemlítéssel uralkodhatnak.

„Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy Brooks a Bloods nevű utcai bűnbanda tagja volt” – jelentette ki a GBI a múlt héten kiadott jelentésében.

A GBI dokumentálta, hogy a banda hogyan lőtte le a 8 éves Secoriea Turnert, amikor a zavargások kitörését követően, július 4-én este az autonóm zóna közelében lévő egyik italbolt előtt egy gépkocsiban ült. Amikor az autó megpróbálta elhagyni a környéket, a fellázadt tömegből a kocsira lőttek, és eltalálták a kislányt.

A 19 éves Julian Conley-t és a 23 éves Jerrion McKinney-t gyanúsítják a gyilkossággal, őket letartóztatták.

Kövess minket -on és -en!

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.