Kövess minket -on és -en!

Bulgáriából és Romániából érkező „rejtett erőforrások” egyre nagyobb számban jelennek meg az Európai Unió gazdagabb államaiban.

Valamilyen érthetetlen okból azonban a „toleráns”, „nyitott” és „humanista” európaiak mégsem örülnek a jelenlétüknek. Mi több, az Európában megtelepedett, más földrészről érkezett bevándorlók sem kedvelik őket. A Rostás család például három kiszuperált autóban telepedett meg Párizs egyik külvárosában található elhagyott gyártelepen...

A rendőrség minden este nyolc óra tájt megjelenik náluk, ellenőrzi a 11 „roma” személyazonosságát, majd a csúnya, rasszista hatósági személyek közlik velük, hogy „hagyják el Franciaországot”. „Menjenek vissza Romániába! Itt nem fogadják Önöket szívesen” – mondják a „romáknak” a gyűlölködő rendőrök.

A Rostás családdal már közölték, hogy el kell hagyniuk a gyártelepet és a három, hajlékként szolgáló autóroncsot – egy Renault-t, egy Suzukit és egy Citroent – is elszállítják a hétvégén a francia hatóságok. „Nagyon félünk, mert nincsen hová mennünk. Azért jöttünk ide, hogy gyerekeinket etetni tudjuk, és jobb életet élhessünk” – sajnáltatta magát és családját az 58 esztendős Toma, aki arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy Romániában ők 11-en egy kétszobás házban nyomorogtak, ahol nem volt víz, fűtés, WC, és – ami nyilván a leginkább hiányzott neki – munka sem.

http://kuruc.info/galeriaN/2012/cigokeudm131019_01.jpg

Az elmúlt három évben hozzávetőleg 20 ezer cigány érkezett Franciaországba Kelet-Európából – többnyire Romániából és Bulgáriából. Közülük tízezren Párizsban élősködnek. A „demokráciából” másokat oly szívesen kioktató franciák is meglehetős ellenszenvvel viseltetnek irántuk. De nemcsak a született franciák néznek ferde szemmel a „romákra”, hanem a más földrészről Galliába települt bevándorlók is. Még a magát baloldalinak nevező államfő, Francois Hollande sem lépett fel a cigányok érdekében, amikor a rendőrség illegális telepeiket felszámolta, és sokat közülük a szülőföldjük felé tartó autóbuszokra vagy repülőgépekre ültetett fel.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a franciák 83%-a egyetért a cigánytáborok felszámolásával, a megkérdezettek 70%-át pedig a „rejtett erőforrások” beözönlése jobban aggasztja, mint a gazdasági válság, vagy a lakáskérdés. És nincs különbség a különböző pártállású polgároknak a cigányokkal kapcsolatos véleménye között! De legalább a francia politikusok között akadnak olyanok is, akik nem képmutatók, és igyekeznek azt cselekedni, amit a nép elvár tőlük: Manuel Valls francia belügyminiszter például nemrégen kijelentette, hogy az illegális „roma telepek” felszámolása „létfontosságú”, a cigányok pedig „megérdemlik, hogy kiutasítsák őket, mert nem tudtak beilleszkedni a francia társadalomba, és maffia-jellegű bandák és bűnözők érkeztek velük”. Merne vajon hasonló őszinteséggel nyilatkozni – a Jobbik vezetői kivételével – bármelyik magyarországi politikus?

A francia belügyminiszter kisebb vihart kavart nyilatkozata után tartóztatott le a rendőrség öt cigányt, akik óraüzletek és ékszerboltok kifosztásából teremtették meg maguk számára a „jobb életet”. Amikor pedig visszatoloncoltak Koszovóba egy Franciaországban illegálisan tartózkodó cigány iskolás lányt, „jogvédők” tüntetésekbe kezdtek a „romák védelmében”.http://kuruc.info/galeriaN/2012/cigokeudm131019_14.jpg

Csakhogy a közvélemény egyáltalán nem osztja a „jogvédők” aggodalmait. Az elmúlt héten Dél-Franciaországban, egy helyi önkormányzati választáson a radikális Nemzeti Front a voksok 53,9 %-át megszerezve diadalmaskodott.

Lehetséges azonban, hogy nincs egyetértés a francia kormányon belül a „romakérdést” illetően. A héten ugyanis olyan hírek terjedtek el, melyek szerint a miniszterelnök hajlandónak mutatkozik támogatni egy nagy cigánytábor felépítésére vonatkozó tervet. A telepet ráadásul Párizs egyik leggazdagabb kerületében kívánják létrehozni. (Meggondolandó idehaza is: vajon mit szólnának a cigányimádó politikusok és „jogvédők”, ha egy hatalmas cigánytelep létesülne a XII. kerületben vagy a Rózsadomb közelében?)

Januártól még nagyobb lehet a baj, ugyanis a Bulgáriából és Romániából érkező cigányok is szabadon tartózkodhatnak az Unió bármelyik tagállamának a területén. Főhet a feje a hazánkat oly sokszor kioktató nyugat-európai kormányoknak.

De nemcsak Franciaország, hanem Nagy-Britannia is küszködik a cigányokkal. A nyáron a Hyde Parkban letelepedett cigányok egy része ideiglenes elhelyezést kapott, húszat közülük azonban visszatoloncoltak Romániába. De hiába, mert a kiutasított cigányok többsége már ismét London utcáin lop vagy kéreget. De mint a rendőrség rámutat: a koldulás csak a „jéghegy csúcsa”, mert valójában veszedelmes bűnözők – elsősorban bankkártya-hamisítók és zsebtolvajok – az olcsó repülőjegyek segítségével rendszeresen ingáznak kelet-európai otthonuk és a nyugat-európai nagyvárosok között. Jelenleg Nagy-Britanniában 600 ezerre teszik a semmiféle hasznos munkát nem végző (ezzel szemben bűnözésből élő), más EU-tagállamból érkezett személyek számát. Jelenlétük és „segélyezésük” óriási összegekkel terheli meg az állami költségvetést.Életkép PárizsbólNémetországban is kezdik végre felfogni, mi az a cigánykérdés. Az elmúlt három esztendőben 25 ezer cigány telepedett meg az egykor szebb napokat látott Berlinben. Némelyik iskola zsúfolva van az újonnan érkezett gyerekekkel, akik nem hogy németül nem tudnak beszélni, de saját anyanyelvükön sem tudnak írni és olvasni. A cigányok lakta házakban sok helyen elborzasztó állapotok uralkodnak. Neukollnban például az egyik bérházban a villanyvezetékek sok helyen ki vannak tépve a falból, a lakások kétharmadában nincsen WC, a családok egyharmadának nincsen hűtőszekrénye, egynegyedük pedig fával fűt, nem egy esetben úgy, hogy tüzet rak a szobában (!). A bérleti díjat pedig többen is a lopásból, kurválkodásból és koldulásból összeszedett pénzből fizetik ki. Egy kiszivárgott német belügyminisztériumi jelentés szerint a „rejtett erőforrások” tömeges megjelenése „cigányellenes hangulat” kialakulásához vezethet a berliniek körében.

A cigányfertőzött Neukolln polgármestere, Heinz Buschkowsky, nemrég könyvet írt (!), melyben őszintén, a polkorrektség abszurditására fittyet hányva vázolta a kialakult állapotokat: „Olyan világban élünk, amikor besétál valaki a szupermarketba, leemel egy terméket a polcról, majd elvonul a pénztár mellett fizetés nélkül, úgy, hogy közli a pénztárossal, mit fog tenni vele abban az esetben, ha ki meri hívni a rendőröket.” Könyvének másik helyén pedig a derék polgármester a következőket írja: „Olyan világban élünk, ahol egy öt fiatalból álló banda végigmegy a járdán, mindenki másnak félre kell állnia az útjukból, és ahol a Coca-Colás üveget a buszsofőr fejéhez vágják, ha el meri kérni a bliccelőktől a jegyet.” Talán fölösleges is mondani, hogy a szókimondó polgármester „Neukolln mindenütt” című, bestsellerré váló könyve miatt „rasszistának” van bélyegezve. Mert ugye, állítólag volt egyszer egy „roma holokauszt”, és aki a bűnöző cigányokkal szemben ellenszenvét ki meri nyilvánítani, az nyilván egy „újabb holokausztra készül”. Feltehetően a holomítosz és a dübörgő multikulti propaganda lehet a fő oka annak a ténynek, hogy cigánykérdésről nem lehet nyílt és őszinte vitát folytatni Németországban sem. De azért már a német lakosság 41%-a a közvélemény-kutatók előtt beismeri, hogy „gondjai vannak” a környékén élő cigányokkal, és egynegyedük ki is tiltaná őket a városközpontokból. A megkérdezettek 68%-a pedig nem szeretné, ha cigányok laknának a szomszédságában.Mindez annak ellenére történik, hogy Németországban is jelentős összegekkel segítik a „romák integrációját”. Neukolln 65 iskolájának például mintegy a fele tart fenn osztályokat a „romák” számára, melyekben megkísérlik megtanítani őket a német nyelvre. Havonta létesül egy új cigányosztály (ami persze súlyos „szegregáció”, nálunk elképzelhetetlen lenne), a bevándorló cigány nőknek szintén biztosítanak nyelvtanfolyamokat, a férfiaknak pedig lehetővé teszik, hogy takarítóként vagy esetleg gyárban dolgozzanak, és ily módon a lakás- és gyerektámogatási segélyekre is jogosulttá váljanak.

„Szükséghelyzetben vagyunk, és gyorsan kell cselekednünk” – mondja Dilek Kolat, berlini szenátor. „Romák alszanak a parkokban, megfélemlítve a helyi lakosokat, akik félnek tőlük. Rongyokba öltözött emberek koldulnak az utcákon” – vázolta a kialakult állapotokat a szenátor, aki az igazság kimondásáért feltehetően ugyancsak „rasszistának” lesz nyilvánítva.http://kuruc.info/j/480/2012/cigokeudm131019_13.jpg

Laurent Fabius francia külügyminiszter sürgős intézkedéseket sürgetett annak érdekében, hogy a Bulgáriából és Romániából érkező „személyek szabad mozgását” korlátozni lehessen.

A Párizs külvárosában három kiszuperált autóban megtelepedett Rostás család egyik tagja, a párizsi szemeteskukákban talált „értékek” eladásából élő 25 éves Viktor a következőképpen látja saját helyzetét: „Mindenki utál minket, cigányokat, itt Párizsban, mint ahogyan utálnak mindenütt másutt Európában.” De hogy bármit is tegyenek azért, hogy ne utálják őket mindenütt, az nem fordul meg a fejében.

Perge Ottó (Kuruc.info - Daily Mail nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.