Kövess minket -on és -en!

A francia miniszterelnök pénteken bemutatta a "fajgyűlölet elleni" új kormányprogramot,

és hangsúlyozta, hogy kabinetje szembeszáll a "Franciaországban tűrhetetlen mértékben terjedő rasszizmussal, antiszemitizmussal, muzulmángyűlölettel, idegenellenességgel és homofóbiával". "A francia zsidóknak többé nem kell félniük amiatt, hogy zsidók, a francia muzulmánoknak pedig nem kell szégyenkezniük, amiért muzulmánok" - közölte Manuel Valls Párizs egyik elővárosában, ahol több antiszemita támadást követtek el.

A francia kormány 100 millió eurót fordít a programra, amely sajtóhírek szerint mintegy negyven intézkedést tartalmaz. Az új szabályok értelmében a rasszista indíték súlyosító körülménynek számítana a bűncselekmények elbírálásakor. A kampány egyik fő eleme az interneten és az iskolákban terjedő rasszizmus elleni küzdelem. Ennek keretében elérhetetlenné tennének bizonyos weboldalakat, különösen azokat, amelyeken a terrorizmust dicsőítik. A tanárokat pedig olyan képzésben részesítenék, amelyek felkészítik őket a fajgyűlölet elleni fellépésre.

A zsidók és muzulmánok elleni támadások az utóbbi időben nagyon megsokasodtak Franciaországban. Január 9-én egy iszlamista támadó túszokat ejtett egy párizsi kóser élelmiszerboltban, az akció négy halálos áldozatot követelt. Két nappal korábban két szélsőséges iszlamista megtámadta a Charlie Hebdo című vallásgyalázó lap párizsi szerkesztőségét, és megölt tizenkét embert.

A franciaországi muzulmánok egyik szervezete szerint 2015 első három hónapjában 226 iszlámellenes atrocitást regisztráltak az országban, hatszor többet, mint egy évvel korábban. Az antiszemita támadások száma is megkétszereződött az előző év azonos időszakához képest.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Az egyik gránát felrobbant a lövészárokban, ahol legalább húsz bajtársam tartózkodott. Mindenkit beborított a por és a füst, egyesek testét szétszaggatta a szétrepülő acél. Négyen meghaltak. Többen halálosan megsebesültek.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

A svájci törvény nem csak a legismertebb jelképekre vonatkozik. A horogkereszt és a karlendítés mellett a kódolt jelképeket is tiltják majd.

A Német Birodalom legerősebb hadosztályai a címbéli felsorolásból kerültek ki. Az alábbi cikkünkben ezeket a hadosztályok hasonlítjuk össze, elsősorban a hadrendet, a fegyverzetet és az újításokat tekintve.

E történelmi visszatekintés nem lesz teljesen átfogó, csupán a Henney Árpád-féle Hungarista Mozgalom 56-os tevékenységét mutatja be.

A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.

Steve Bannon, Donald Trump egykori fő tanácsadója, a CPAC baltimore-i rendezvényén egy erőteljes, történelmi vonatkozású mozdulattal zárta beszédét, amely a nemzetiszocialista karlendítést idézte. 

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg.